oldalak

2021. április 14., szerda

Mikszáth Kálmán: Akli Miklós

 

cs. kir. udvari mulattató története

Egyik elhatározásom 2021-re, hogy a csíkos és pöttyös könyvgyűjteményem olvasását is beiktatom az új megjelenések és a könyvtárból kikölcsönzött könyvek közé. A csíkos és pöttyös könyvek nagy része 2020-ban került hozzám, kisebb részét használt piacon találtam, nagyobb részét pedig anyukám közreműködésével szereztem. 

Sok instagram kompozícióhoz felhasználtam őket, nagyon jól mutatnak ezek a kopott, öreg, színes könyvek, egy-egy virággal, régi bőrönddel, horgolt terítővel a fotókon, imádom őket. Fotózgatás közben pedig elgondolkodtam rajta, hogy nagyon sokat nem is olvastam el közülük. 

Egyik kedvencem, és az első önálló olvasásom gyerekként Erich Kästnertől A két Lotti volt, ez még a mai napig megvan, de nagyon szerettem Kertész Erzsébet Bettina három élete valamint a Csipkebolt Brüsszelben című könyvét. Ezek a könyvek is megvannak még, remélem sikerül  újraolvasnom őket ebben az évben. 

A hosszú bevezető után talán már sejtitek, hogy így került Akli Miklós is hozzám, amivel  talán egyébként nem is keresztezte volna egymást az utunk, de nagyon örülök, hogy rátaláltam, és arra is, hogy Anyukám lelkesen ajánlotta, elolvasta és nagyon tetszett neki, így én is ezzel kezdtem a pöttyös könyveim olvasását.

Nem tudhatok sok Mikszáth-olvasást a hátam mögött, csak a kötelezőket, de már azokra sem emlékszem nagyon. Arra biztos nem, hogy ennyire humoros és jó ízes beszédű és írású történetet olvastam volna, mint Akli Miklós. 

Ha valaki még nem találkozott volna vele, nagyvonalakban néhány szó a cselekményről: Akli Miklós az udvari bolond szolgálatát látja el Ferenc császár mellett, ezáltal az udvari életbe is beleláthatunk. Ferenc császárnak van egy gyámleánya, aki Madame Szilvássy bécsi lányneveldéjében cseperedik, Akli pedig a megbízott kapcsolattartó lévén rendszeresen látogatja a leányt. Egy őrült, magyar báró beleszeret lányba, ettől pedig Akli is rájön, hogy bizony a leányka már felnőtt és gyönyörű és hogy tulajdonképpen az ő szíve is igencsak kalimpál érte. 

De az élet nem mindig jó barát, Aklinak egy félreértett vers miatt egy kanyart vesz az élete, és nagy utat jár be, míg ismét minden rendben lesz. 

Ez a könyv 118 éve íródott és mégis ma is nagyon időszerű dolgokat találtam benne. A császári udvar politikai manőverei, a bürokrácia, a sok intrika nagyon hasonlít a napjainkban folyó politikai helyzetre, ez nem sokat változott az évek folyamán. 

A könyv története is érdekes volt, de nem ezért tetszett nekem annyira. Az ízes nyelvezete, amelyen meg kellett állni néha elgondolkodni, mégegyszer megolvasni egy-egy mondatot, vagy szót, a jó kedélyű elbeszélés, a sziporkázó humor, a remekül megalkotott szereplők. 

Érdekes módon azonban szimpatikusabbnak találtam a császár karakterét, mint Akli Miklóst, bár az uralkodónak is megvoltak a maga gyengeségei, valamiért mégis közelebb állt hozzám ez a néha zsugori, máskor nagylelkű, egyszer sértődékeny, máskor viccet értő főméltóság, akit Mikszáth többször is esendő emberként láttatott.

Akit megtéveszt a fülszöveg és lányregényt szeretne olvasni, az szerintem csalódni fog, mert ez nem egy kifejezetten lányregény, még akkor sem, ha van benne lánynevelő intézet és némi szerelem, sőt helyenként elnagyolt, máskor túl részletes, de ettől eltekintve szerintem egy olvasmányos, kalandos, humoros, régi időket idéző nagyszerű olvasmány. 

Bea

"A vendéglőben osztrák urak is ebédeltek, s valami csodálatos fekete levet ittak ebéd után cukorral. Málnásy uram is rendelt olyat, megkóstolták néhányan, de kiköpték. "Kaffe"-nek hítták a németek a förtelmes folyadékot. Szeleczky Márton uram, aki tapasztalt ember volt, megjegyezte a tanakodásokra, hogy miből lehet: "Nem egyéb az, mint a Fekete-tenger megmelegítve, azt iszogatják a nyavalyások apródonként."

*****

"(...) a jó embert mindig kíséri a rossz szellem mellett egy jó szellem is,
azért a jó ember sohase tehet nagyon rosszat, ha nem hirtelenkedik,
és időt hagy a jó szellemnek közbeszólni."

******

"Emberi természet örök törvénye. Mindenki a legközelebbi stáció iránt érdeklődik.
Öreg asszony szívesen jár temetésekre, eljegyzett leány menyasszonyokat nézeget." 




4 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy Neked is tetszett, ismét el-elmosolyogtam magamban felidézve a könyvet. Nagyon jó a bejegyzésed. Ezt a könyvet többször is el kell olvasni az életben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Még Bence is elolvasta, és folyamatosan megbeszéltük közben a vicces és érdekes dolgokat. :)

      Törlés
  2. Szépen begyűjtötted a csíkos és pöttyös könyveket!:) Amiket megemlítettél, azokból több van, amelyikkel még nem találkoztam,vagy nem olvastam el. Köztük ez a könyv is olvasatlanul cserélt gazdát. Lehet, hogy nem fog felkerülni az olvasmánylistámra, de a bejegyzésedet olvasva, legalább kicsit belekukkantottam!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meglepően jó könyv volt, örülök, hohy elolvastam. :)

      Törlés