oldalak

2021. április 20., kedd

Három könyv gyerekeknek

Becz Dorottya: Süti a titkos kertben

Süti kalandjai

Süti egy kutyus, aki a szüleivel él egy szép kis házban. Egyik reggel labdázni szeretne, de senki sem ér rá vele játszani. Anyukája csonttortát süt, apukája dolgozik. Így Süti egyedül indul el kalandozni, és a szomszéd telken egy szép kertet talál. De mielőtt még szétnézhetne, ott terem Gyömbér, aki, ki más lenne, mint egy macska.

Gyömbér a titkos kert őrzője, aki egy különös dolgot őriz a kertben. Egy olyan valamit, aminek segítségével, izgalmas kalandban lett részük. Süti és Gyömbér könnyen és gyorsan összebarátkoznak, és ha jól sejtem, a további részekben közös kalandjaikról olvashatunk majd.

Kedves, aranyos, jó kezdése egy sorozatnak ez a rövidke mese. A rajzok retró érzéseket keltettek bennem, hangsúlyos részt kaptak a történetben és jó volt nézegetni. Véleményem szerint talán előnyösebb volna, ha egy ilyen kis kötetben minimum kettő mese lenne, vagy ez az egy mese lenne részletesebb, hosszabb kicsit, mert a történet még elbírta volna ezt a részletességet. 

Valószínűleg a következő részekben is remek kis kalandokban lesz részünk Sütivel és Gyömbérrel.



Paul McCartney: Halihó, nagypapó

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, természetesen Paul McCartney miatt. A könyvet négy unokája ihlette, mint ahogyan a könyv lapjain szintén egy laza, vidám nagyapa és négy unoka kalandjait olvashatjuk.

Tulajdonképpen a könyv semmi különös, mégis nagyon aranyos és kedves. A nagypapa a négy unokával "varázsutazást" hajt végre, és a világ különböző pontjaira ruccannak ki nagypapó mágikus képeslapjai és varázsiránytűje segítségével. 

Ragyogó, csodás tengerpart, kalandos vadnyugat, nyugodt, virágos rétek, hófödte hegycsúcsok - ezt mind bebarangolja a négy unoka nagypapóval, de mindenhonnan le is lépnek gyorsan, amikor veszély fenyegeti őket. 

Nem egy részletes, hosszú történet, de vicces, aranyos, kalandos, az illusztrációk szépek, színesek, egy esti mesének vagy akár nappalinak is tökéletesen megfelel.


Paola Peretti: Én és a cseresznyefa

Keserédes történet, mely helyenként vicces, máshol pedig megrendítő. A történet középpontjában a 9 éves Mafalda áll, aki egy betegség következtében hamarosan teljesen elveszíti a látását. 

Mindennap egyre rosszabbul lát, amit ő úgy követ napról napra, hogy milyen távolságból látja még az iskola udvarában álló cseresznyefát. 

Van egy listája, hogy mit szeretne még megtenni, amíg lát, de sajnos az idő kegyetlen, és egyre több dolgot kell lehúznia a listáról, mert a betegsége gyorsabb, mint hogy lehetősége lenne sok dologra, amit még szeretett volna.

Lassan elveszíti a barátnőjét, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel, de közben talál egy új barátot, Filippót, akinek szintén nem egyszerű az élete és az iskolában sem a jobb magaviseletű gyerekek közé tartozik, de köztük mégis szövődik egy különleges kapcsolat, ami sokat segít a kislánynak a hétköznapokban.

Az iskola román származású portásnője, Estella is sokat jelent Mafaldának, igazi barátság szövődik közöttük. 

Egyedül a szülőkkel nem tudtam mit kezdeni, mert Mafalda olyan magára hagyottnak tűnt nekem, mintha a szülők nem álltak volna úgy mellette, ahogy kellett volna. Közben meg igen, hiszen miatta költöztek új házba és természetesen ők is kétségbe voltak esve kislányuk állapota miatt, de mégis hiányoltam azt, hogy mindent megbeszéljenek Mafaldával, hiszen könnyebben viselte volna el a változásokat, a költözést és látásának elveszítését, ha a szülők jobban megértik őt és belevonják mindenbe. 

Mi pedig jobban megértettük volna a szülőket, ha többet olvashatunk rólunk. 

De ettől függetlenül egy szép és szívszorító könyv, a szerző ugyanebben a betegségben - Stargardt-szindrómában - szenved és szerette volna megírni az első regényét, mielőtt elveszíti a látását. 

Különleges, megható ifjúsági történet, mely olvasása utána  témája ellenére mégsem a szomorúság marad bennünk, hanem inkább az, hogy élvezzük az élet apró szépségeit, gyönyörködjünk a bennünket körülvevő színes természetben, lássuk meg azt is, ami mellett amúgy minden nap elmegyünk és természetes. Mert attól még gyönyörű, csak elfelejtünk sokszor látni, pedig nekünk van mivel. 

"Furcsa, azt hittem, a sötétben minden fekete, és kész.
De az anyukák még a legsötétebb sötétben is látszódnak."

******

"Minden gyerek fél a sötéttől."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése