oldalak

2021. március 31., szerda

Guillaume Musso: Egy párizsi apartman


Mussonak valami olyan titka van, amit még nem sikerült megfejtenem. Sok mindent összegyúr a történeteiben, nehéz szétválasztani a hozzávalókat.

Az alap általában két főszereplő, egy nő és egy férfi. Akik valami lehetetlen helyzetben összetalálkoznak. Vagy egymáshoz bilincselve ébrednek a Central Parkban, vagy jelen esetben ugyanazt a párizsi apartmant veszik bérbe egy tévedés folytán, így kénytelenek együtt tölteni néhány napot. 

Majd jön kezdetben egy evőkanálnyi ellenszenv, de csak azért, hogy később észrevegyük, hogy csipetnyi szerelemkezdeménnyé váljon a kész műben.

2021. március 29., hétfő

Gyerekeknek: Szabó Magda és a Távol-Kelet


Kertész Edina: A lány, aki szavakkal varázsolt

Nagyon szeretem a Naphegy Kiadónak ezt a sorozatát, egy kivételével már mindegyiket olvastam is. 

A lány, aki szavakkal varázsolt, nem más, mint Szabó Magda. Megismerhetjük kislányként, láthatjuk, mennyire szerették őt a szülei, édesapja, Szabó Elek esténként görög hősökről mesélt neki, édesanyja, Lenke pedig cipzárral behúzható égről, egy cicáról, aki trónörökös és egy kisfiúról Laláról, aki Tündérországban élt. 

A kislány Magdának igazán boldog élete volt, nagyon szerette szülővárosát Debrecent, és minden köré mesét tudott ő is kanyarintani, bámulatos fantáziájának semmi sem szabott határt.

2021. március 26., péntek

Blogfaggató Gabóval


A Blogfaggató következő részeiben olyan emberekkel készült beszélgetéseket olvashattok, akikkel valamilyen szempontból rokon lelkek vagyunk. A könyvek szeretete szempontjából mindenképpen.

Könyvrajongóknak szeretnék kérdéseket feltenni, mert mindig érdekelt, hogy kinek milyen olvasási szokásai vannak, mások is annyira megszállottak-e, ha olvasásról van szó, mint én.

Olvasnak-e párhuzamosan több könyvet és nekik is magától értetődik-e, hogy bármilyen alkalomra, legyen az névnap, születésnap, karácsony a legjobb ajándék számukra a könyv. 

Elsőként Gabóval, a Gabo olvas blog írójával szerettem volna beszélgetni, ugyanis őt nem csak példaképnek tekintem, hanem nagyon jó szívvel gondolok rá. Ő volt az, aki elsőként osztotta meg egyik bejegyzésünket, amikor még kezdő bloggerek voltunk.

2021. március 25., csütörtök

Eric Walters - Kathy Kacer: Nagyapa hegedűje


Sokszor írtam már ifjúsági regényekről készült bejegyzésekben, hogy ajánlom a felnőtteknek, szülőknek, nagyszülőknek is. Egyrészt azért, mert segítenek a fiatalok nézőpontjából nézni a dolgokat, hiszen elsősorban nekik íródott, az ő gondolataikat, problémáikat és boldogságukat ismerhetjük meg benne, másrészt - jó esetben - ugyanolyan élményt tudnak adni, mint egy felnőtteknek írt könyv.

A Nagyapa hegedűjét tényleg minden korosztálynak ajánlom, már csak azért is, mert a szereplői egy család tagjai. Anya, apa, nagyobb testvér és nagyapa. Főszereplőnk a gimnazista Shirli, aki a történet kezdetén azon izgul, hogy milyen szerepet kap az idei iskolai színdarabban, amely ebben az évben a Hegedűs a háztetőn lesz. 

2021. március 24., szerda

J.R.R. Tolkien: Karácsonyi levelek


Nem tudom, miért nem olvastam el eddig Tolkien könyvét, pedig megvan már néhány éve. Karácsony előtt szerettem volna mindig elolvasni, és amikor már láttam, hogy nem fog sikerülni, elhalasztottam a következő karácsonyra. 

Így történt, hogy végre sikerült 2020 karácsonyán elolvasnom, és nagyon fantasztikus élmény volt. Márciusra pedig a bejegyzést is sikerült megírnom róla. Juhééé!

Kezdem azzal, hogy nagyon szeretem a levél formátumban írt regényeket, valahogy olyan közvetlennek, közelinek érzem magamhoz az eseményeket, mintha csak nekem írták volna. 

2021. március 22., hétfő

Wéber Anikó: Örökszerda


Az osztály vesztese, A cseresznyeliget titka, Visszhangország, Ragacs, a hős kismacska, Hanga régi karácsonyai - egész szép kis olvasási listám van már Wéber Anikótól. Annyi szép és jó élmény ért eddig a könyvei olvasása során, hogy kijelenthetem, nekem a neve már garancia arra, hogy biztosan egy kedves, bájos, megérintő, elgondolkodtató, tartalmas történetet fogok olvasni.

Sőt azt is hozzátehetem, hogy egy izgalmas történetre is számíthatunk tőle. Az Örökszerda ugyanis egy letehetetlen olvasmány volt. Felnőtt fejjel, együltő helyemben végigolvastam ezt a kiskamaszoknak íródott könyvet!!! Izgalmas volt, kellően tekervényes és az alapötlet is fantasztikus.

2021. március 21., vasárnap

Lépésről lépésre: Kapolcs és környéke

 

Sziasztok! 

Túrázzatok ismét velünk! Régen volt már ez a kirándulós, túrázós rovat, pedig nagyon sok helyen kirándultunk, szorgosan gyűjtögettem a telefonomon a képeket a bejegyzésekhez, amelyeket most már megpróbálok rendszeresen megmutatni nektek, hátha kedvet kaptok ti is, vagy ha már jártatok ezeken a helyeken, akkor nosztalgiáztok kicsit. 

Örömmel fogadom a ti kirándulási tippjeiteket és beszámolóitokat is, ha van kedvenc kirándulóhelyetek, írjátok meg, meséljétek el.

2021. március 19., péntek

Gévai Csilla: Lídia, 16

 

Nem tudom, hogy miért csak most találkoztam ezzel a könyvvel, ugyanakkor nagyon örülök, hogy most legalább találkoztam, mert nem szívesen hagytam volna ki.

Nem olyan régen az egyik bejegyzésemben említettem, hogy jó pár évvel ezelőtt elolvastam a Szent Johanna Gimi sorozat első két részét, de valamiért annyiban is maradt a sorozat további olvasása.

A könyv olvasása közben többször is felmerült bennem: hiszen az a kis könyvecske jobb, mint a SZJG! 

Lídia 16 éves és egy év kihagyás után újra naplóírásba kezd. Méghozzá úgy, hogy a géppel írt sorokat kinyomtatja, a kinyomtatott lapokra rajzolgat és ragasztgat, és így kész művészeti alkotás is lesz egyben a naplója, ugyanis Lídia képregényrajzoló szeretne lenni, ha nagy lesz. 

2021. március 17., szerda

Sofia Axelrod: Mitől alszik jól a baba?


Sokkal könnyebb megnyugtatni egy nyűgös kisbabát nappal, mint mondjuk hajnali háromkor elaltatni egy nem eléggé fáradt apróságot, aki nem tud visszaaludni - állítja a szerző, és azt tanácsolja, hogy a napközbeni alvások ne legyenek annyira kényelmesek és hosszúak, mint az éjszakaiak. 

Ha a napközbeni alvások helye és módja gyakran eltér, akkor a baba megtanulja, hogy az éjszakai alvások a hosszúak, stabilak, a napközbeniek pedig a rövidek. 

Olvastam érdekes és új dolgokat ebben a könyvben és olyan információkat is, amik nem mondtak újat. Ehhez tudni kell, hogy három gyereket neveltem fel, kettő már felnőtt, de a harmadik is jócskán kinőtte már a kisgyermekkort, így sok saját tapasztalattal rendelkezem. 

2021. március 15., hétfő

Ken Liu: Az istenekkel nem lehet végezni


Sokan nem rajonganak a novellákért, pedig megvannak a maga előnyei és szépségei, én kifejezetten szeretem őket. Sokféle témában olvastam már novellagyűjteményt, most egy igazi csemege került a kezeim közé. 

Bár novellák, azonban kevés kivételtől eltekintve ezek az írások bizonyos módon összefüggésben vannak egymással, a címadó írás például három részből áll és nagyon elgondolkodtató. 

18 novellát olvashatunk a könyvben és közben hatalmas utazásokat teszünk meg. Járunk az ősi Kínában, a múltban, a jövőben, a jelenben, más dimenziókban, és a virtuális világban.

2021. március 13., szombat

A csodÁLLATos tanya és egyéb kalandok

Ha figyelmesen követitek a Hajnal tanyáról szóló írásaimat, akkor talán tudjátok, hogy kiket nem mutattam még be a tanya lakói közül. Ebben a bejegyzésben ismét öt csodás tanyalakót ismerhettek meg egy kicsit közelebbről.

Kezdjük három gyönyörűséggel, akikről azt tartják, hogy a látszattal ellentétben értik, amit az emberek mondanak nekik, csak nem érdekli őket. Igen, igen, jól gondoljátok, Vivi cicáiról lesz szó. Persze azért ezt a mondatot nem szó szerint kell érteni, mert inkább alapvetően arról van szó, hogy a macskák nem feltétlenül tesznek meg dolgokat utasításra, hanem többnyire a maguk feje után mennek, öntörvényűek, de a maguk módján kimutatják a ragaszkodásukat, törődnek a gazdájukkal, csak éppen ezt másképp teszik, mint például a kutyák. 

2021. március 12., péntek

Társasjátékok: Adj egy pacsit, Boribon! * Abszolút megvadult betűk


Egy társasjáték bármikor jól jöhet, de soha jobbkor, mint amikor a gyerekek napjaik nagy részét otthon töltik, otthon van az óvoda, otthon van az iskola és anya, apa, nagymama és nagypapa az óvónéni, tanítónéni. Szerencsés esetben, mert biztos vannak kacifántos megoldások is, de arra most nem térnék ki. 

Arra viszont igen, hogy egy társasjáték mennyire jó társ lehet ilyenkor. Amikor a gyerekek elfáradtak a tanulásban, vagy egyszerűen csak kikapcsolódásra vágynak, nagyszerű megoldás egy kis játék. Nyilvánvaló, hogy a gyerekek nem csak a játék kedvéért szeretnek társasozni, hanem azért is, mert olyankor a szülők is velük töltik az idejüket, csak rájuk figyelnek és ez a legfontosabb.

2021. március 11., csütörtök

Beatrix Potter összes meséje: Nyúl Péter és barátai


Imádom Beatrix Potter rajzait, gyönyörűségesek. Amikor megláttam, hogy egy könyvben jelenik meg az összes meséje, úgy éreztem, hogy de jó lenne a polcomon tudni. Igazából az illusztrációkért vagyok odáig, amiket ebben a könyvben jól megcsodálhattam. 

A molyon megkérdezte tőlem valaki, hogy a súlyát nézve mennyire nehéz a könyv, és azt kell mondjam, hogy nagyon nehéz. Fekve nem lehet olvasni az biztos, de kézben tartva sem volt túl könnyű. Szerintem simán megvan egy kiló (de lehet, hogy keveset mondok), tehát ha a kényelmi szempontokat néznénk, akkor nem javasolnám megvenni.

2021. március 9., kedd

Emma Donoghue: Hívnak a csillagok


Egy könyv egy járványról. Egy járvány néhány napjáról. De ne higgyétek, hogy csak ennyi. Ez a könyv sokkal több ettől. Az emberi hivatástudat, a kitartás, a bátorság, az önzetlenség könyve, miközben Írországban, Dublinban vagyunk, 1918-ban, ahol a spanyolnátha szedi áldozatait, miután a háború is életeket oltott ki, megtépázta az országot.

A történet főszereplője Julia Power szülész-nővér, aki az amúgy sem rózsás egészségügyben egyik napról a másikra nehéz helyzetbe kerül, magára marad a kórház szülészetén, ahol a vírust elkapott várandós anyákat közös karanténban, azaz egy szobában helyezik el. 

2021. március 8., hétfő

Laurent Allen-Caron: A titokzatos Lagerfeld


Egy alaposan szerkesztett dokumentumregénynek jellemezném ezt a könyvet, amelynek a végén a felhasznált irodalom felsorolása hosszabb, mint a benne lévő fejezetek. Talán ebből is látszik, hogy a szerző, aki újságíró, igyekezett alapos munkát végezni, és minden érdekes és számottevő információt összegyűjteni a divatvilág egyik legendájáról, a titokzatos Karl Lagerfeldről.

A 2019-ben elhunyt divatzseniről nem tudhattunk sokat, de aki látta, nem feledte arisztokratikus külsejét, ikonikus öltözködését, kifinomultságát, a fekete napszemüveggel, a hosszú, ősz, összefogott hajával és a fekete kesztyűivel. Ősz hajának tónusát még pluszban kiemelte hintőporral.

2021. március 5., péntek

Fekete István: Régi karácsony


Még karácsony előtt olvastam a könyvet, és egyben el is határoztam, hogy Fekete István könyveit is felveszem a várólistámra. Persze a Tüskevárat olvastam régen és a Vukot is, sőt a Lutra gyermekkorom egyik nagy kedvence volt, de bőven van még mit olvasni tőle, pl. a téli, karácsonyi történeteit, nagyon sok írását kiszemeltem még magamnak.

Ez a könyv egy gyönyörűséges ünnepváró és ünnepi könyv. Meg kell állni hozzá, lelassulni, ízlelgetni a szerző szépségesen egybefűzött mondatait, amelyek éppen annyira egyszerűek és szeretnivalóak, mint a benne szereplő emberek. 

2021. március 4., csütörtök

Cao Wenxuan: Bronz és Napraforgó


Ismét egy gyöngyszemre bukkantam a könyvtárban, nem is tudom, miért nem hallottam még erről a könyvről. 2020-as megjelenésű, de mielőtt megláttam a könyvtárban, még sehol máshol nem találkoztam vele.

A történet két gyermekről szól, Bronzról és Napraforgóról. Napraforgó édesapjával munkatáborba (káderiskolába) kerül, a szobrászművész, értelmiségi, özvegy édesapát a nagyvárosból telepítik ki a névtelen faluba, más művészekkel, értelmiségiekkel együtt. Az édesapa a bronz napraforgóiról volt híres a városban, de most fizikai munkára, nádvágásra és halastavak létrehozására fogják, miközben éjszaka politikai találkozókon vesz részt.

Nem marad ideje a hétéves Napraforgóra, aki egyedül tölti napjait, a folyóparton üldögélve és vágyódón nézve naphosszat a  másik oldalra, ahol boldogabbnak tűnnek a gyerekek. 

2021. március 2., kedd

Ecsédi Orsolya: Meleg a helyzet!

Pokkernapló 1.

Figyelem, figyelem! Ha ez a sorozat így folytatódik, akkor egy jó ideig biztosít remek kikapcsolódást, sok mosolyt és nevetést. Ecsédi Orsit ismerve pedig nem is folytatódhatna másként, eddig minden könyve nagyon eredeti, vicces és szórakoztató volt. 

Kiváló érzékkel szól a könyvbéli korosztályhoz, de Gonival konkrétan azok is tudnak azonosulni, akik nem ebbe a korosztályba tartoznak, mondhatnám azt is, hogy nem ebben a világban élnek, mert Goni is messziről érkezett, pontosabban a pokolból, neki is meg kell tanulnia mindent, amit a földi korosztálya tud, hogyan élnek, gondolkodnak, hogyan viselkednek. 

Én úgy imádom Gonit!! De ki is ő és honnan jött? Tényleg a pokolból?

2021. március 1., hétfő

Nicolas Barreau: A szerelem receptjei


Tervezem, de még nem olvastam A nő mosolyát, de mivel ez annak a a könyvnek előzménykötete, úgy gondoltam, akár el is olvashatom ezt először, és majd utána következik A nő mosolya.

Ezért ebből a szempontból tudom csak bemutatni a könyvet, bár nyilvánvalóan utal néhány mondat arra, hogy ez a könyv Aurelie szüleiről szól, az ő történetükről, illetve annak is csak a kezdetéről.

Henri Bredin, a csendes visszahúzódó irodalom szakos diák beleszeret az elérhetetlennek látszó Valerie Castelbe. De ne szaladjunk ennyire előre.