oldalak

2020. szeptember 30., szerda

Könyvek a testnek és szellemnek


Ebben a bejegyzésben két teljesen másféle könyvet mutatok meg, de mégis hasonlítanak valamiben. Mégpedig abban, hogy olvasásukkal, tanulmányozásukkal magunknak, magunkkal teszünk jót. Az egyik segítségével testünket, lelkünket, szellemünket tarthatjuk karban a másikkal pedig agyunkat tarthatjuk frissen különböző feladatokkal.

Mind a testünknek, mind az agyunknak szüksége van arra, hogy megfelelően foglalkozzunk vele, törődjünk vele. A jóga anatómiája könyvből részletesen megismerhetjük a jóga testünkre gyakorolt hatásait, az  Agytorna című kötetben pedig olyan feladatokat találunk, amellyel mindkét agyféltekénket aktiválhatjuk, ezáltal jót teszünk eme nagyon fontos szervünknek.

2020. szeptember 28., hétfő

Stacey Halls: Familiárisok

A pendle-dombi boszorkányok

Azzal kezdem, amivel  csak nagyon-nagyon ritkán. Mégpedig, hogy mennyire szép már ez a könyv! Gyönyörű a külső borítója és a könyvet kinyitva a belső borító is csodálatos, rókás-növényes, mindkettő a gyengém, úgyhogy ennek a könyvnek a kinézete teljesen lenyűgözött.

Mivel azonban egy könyvnek mégiscsak a tartalma, a mondanivalója a lényeg, arról elmondhatom, hogy egy nagyon hatásos, ígéretes kezdés, ugyanis ez egy sorozat első része, amelyben két erős nőt ismerhetünk meg.

Bár igazából csak az egyikőjüket igazán, Fleetwood Shuttlewort-ot, a 17 éves feleséget, aki ilyen fiatalon már a negyedik terhességét éli meg, az előző három nem végződött jól, Fleetwood nem tudta megajándékozni eddig gyermekkel a férjét. 

2020. szeptember 26., szombat

A csodÁLLATos tanya és egyéb kalandok

Beköszöntött az ősz, a Hajnal tanya és a Farkasdi Horgásztó csodálatos színekben pompázik. Mint ahogy tette ezt nyáron is, hiszen minden évszaknak megvannak a maga szépségei. Nem is csoda, hogy Vivi kincsei, állatkái nagyon jól érzik magukat mind a tanyán, mind a horgásztónál. Ebben a bejegyzésben benézhetünk a tóra és Viviékkel tarthatunk kirándulásaikra, mert Vivi egy olyan csodagazdi, aki nem elégszik meg azzal, hogy az állatai a tanyán és a tó körül jól érzik magukat, hanem elviszi őket világot látni, kirándulni, és ez fantasztikus dolog.

2020. szeptember 25., péntek

Vámos Miklós: Dunapest

"Ha ezek a falak beszélni tudnának..." - halljuk, olvassuk, gondoljuk sokszor életünk során. Milyen jó volna néha egy ház, egy épület régi lakóit megismerni, visszamenni a múltba, megtudni, miért fognak el bizonyos érzések, hangulatok bennünk egy régi ház falai között, miért érzünk szomorúságot vagy éppen miért áraszt el bennünket valami nagy-nagy nyugalom egy régi szobában sétálva.

Vámos Miklós megtette nekünk azt a szívességet, hogy egy budapesti ház életét felkutatta, megírta, ezzel emléket állítva a lakóknak, a múltnak. A Pozsonyi út 38-40. szám alatti Dunapark-ház 1930-ban épült, mi két korban nézhetünk be a szerző által a ház lakásaiba. 

2020. szeptember 24., csütörtök

Gyerekeknek

Annyi  jó mesekönyv található mostanában a könyvesboltok polcain, hogy egyrészt éppen ezért nagyon nehéz választani a sok közül, de  ugyanezért könnyű is találni gyermekeinknek jó olvasmányokat. Ebben a bejegyzésben hármat mutatok, de nagyon sok gyerekkönyv vár még olvasásra, hamarosan jövök még hasonló bejegyzésekkel.

2020. szeptember 23., szerda

Szentesi Éva: A legfontosabbat utoljára hagytam


Nehéz ez után a könyv után bármit is mondani. Köszönöm Szentesi Évának, hogy megírta a történetét. Annak ellenére, hogy sokszor megkapta, hogy mindig csak a rákbetegségéről ír, és hogy már ez unalmas, miért kell erről ennyit írnia és beszélnie. Annak ellenére, hogy könyvének megírásához újra fel kellett idéznie azokat az emlékeket és érzéseket, amiket betegsége idején átélt és senkinek nem kíván. Annak ellenére, hogy édesanyja is beteg lett, és meglehetősen keményen próbára tette ez a betegség Szentesi Évát.

Szóval minden bántás és támadás ellenére megírta ezt a könyvet, mert segíteni szeretne. Állítása szerint,  ha már egy nő is elmegy a könyvei és története hatására nőgyógyászati szűrésre, ha már egy nőnek segített ezzel a betegsége korai felismerésében, akkor megérte. 

2020. szeptember 19., szombat

Völgyhétvégék 2.

Mint ahogy Steven Seagal az ellenfele saját mozgási energiáját használja fel annak ártalmatlanítására, úgy fordítottuk át mi is a kezdeti döbbenetünket az első völgyhétvégén egy fantasztikus délutántól tartó éjszakába. Ezzel a töretlen lelkesedéssel küldözgettük egymásnak az üzeneteket egész héten, hogy már lassan megint mehetünk. Aztán mentünk, jöttünk. Megérkeztünk Taliándörögdre, mert itt vettünk ki szállást a Dörögdi Durmolóban. Ahol egy normál 10 napos rendezvényen egyébként nem lehet szobát kivenni, mert a stáb lakik ott. Hangulatos, rendezett udvar, felújított ház, különböző névre elkeresztelt szobák és egy roppant türelmes hölgy (merthogy fél órát késtünk a megbeszéltekhez képest) fogadott minket. Elfoglaltuk a "Kincses szobát", majd irány Kapolcs. Kezdődhetett a 2. Völgyhétvége.

2020. szeptember 17., csütörtök

Hétvári Andrea: Pettyes katicám

 


Gyermekversek minden évszakra

Hétvári Andreával már találkozhattatok itt a blogon, egy Kápráztatóban mutattam meg bájos gyerekverseit. Andi rendszeresen kap a szülőktől rövid videókat, melyekben a gyerekeik szavalják a verseit, ezt ő is megosztja a facebook oldalán. Nem tudom, hogy ezért-e vagy a játékossága, ritmusossága miatt a versei mindig gyerekhangon szólalnak meg a fülemben. 

Aki követi őt facebookon, azt mindennap felvidítja kedves, édes, hangulatos verseivel, és óvónénik köszönik a verseit, mert minden alkalomra lehet csemegézni belőlük, és a gyerekek könnyen és örömmel tanulják meg őket. 

2020. szeptember 16., szerda

Maja Lunde: Kékség


Maja Lunde környezetvédelemről, illetve éppen a nem megfelelő környezetvédelem következményeiről szóló sorozatának második kötete  a Kékség, mely legalább annyira megdöbbentő és ijesztő, mint A méhek története volt. Sajnos nagyon időszerű és egyáltalán nem elképzelhetetlen Maja Lunde disztopikus története, melyben a Föld vízkészlete kifogyni látszik, az emberek kincsként tekintenek az ivóvízre, és szó szerint a túlélést jelenti számukra, ha időben vízhez jutnak.

A történet két szálon fut, az egyik tulajdonképpeni jelenünkben, 2017-ben, amelyben a 70. évéhez közeledő,  környezetvédelmi aktivistát, Signét ismerhetjük meg, a másik pedig a nem túl távoli jövőben 2041-ben, amikor a fiatal David és kislánya, Lou történetéről olvashatunk. 

2020. szeptember 10., csütörtök

Tasnádi Gergely: Bátor és Gideon

Egy barátság kezdete

Kevés olyan gyerek van, aki ne szeretne valamilyen saját háziállatot, kiskutyát, kiscicát, hörcsögöt, netán tengerimalacot. És kevés olyan gyerek van, aki meg is kapja, akinek a szülei bevállalják, hogy gyermekük gondoskodhasson egy állatról.  

A könyv főhőse Bátor, aki a nevével ellentétben cseppet sem érzi magát bátornak, és meg is kérdezte már az apukáját, hogy miért lett Bátor a neve, ha ő igazából gyáva. Gyávának nevezik a focitársai, mert kapusként nem a labda útjába vetődik, hanem elugrik előle. Bátor maga is érzi, hogy fél a labdától, de sajnos nem csak attól, hanem Cudartól, a szomszéd néni fekete macskájától is. 

2020. szeptember 9., szerda

Völgyhétvégék I. felvonás

 

2020. szeptember 03-06.

Az igazi, nyári Művészetek Völgyét nem helyettesítik a Völgyhétvégék. A főutcán ráérősen hömpölygő emberfolyamot, a miattuk lassan araszoló autókat, a járdaszigeten üldögélő fiatalokat, a Malom-szigeti kézműveseket, az utcazenészeket, a finom enni- és innivalót áruló standokat, a patak partján lazuló emberek látványát, az egybeolvadó nyüzsgő beszédmorajlást, csigabuszokat nem kaptuk meg az I. Völgyhétvégétől. 

Kaptunk viszont valami teljesen mást. 

2020. szeptember 8., kedd

Ana Johns: Nő fehér kimonóban


A könyv a szerző első regénye, ami fantasztikusan jó első könyv. Ana Johns Detroitban született, szlovák bevándorló ősöktől, közel 20 évig kreatív igazgatóként és cégtulajdonosként tevékenykedett, majd megírta ezt a megtörtént eseményeken alapuló lenyűgöző történetet.

A történet a jelenben és a múltban játszódik, de a cselekmény és a könyv gerincét a múlt adja, a jelenben történő események csak kiegészítik és lezárják a múltban történeteket. Tori Kovac éppen elveszíti édesapját, aki halála előtt egy Japánból érkezett levelet ad át neki, amelyben olyan informácókat talál, melyek nem hagyják nyugodni, és édesapja valamikori régi, általa ismeretlen életére utalnak. 

Torit újságíróként és magánemberként sem hagyja nyugodni a dolog, úgy érzi Japánba kell utaznia, kideríteni elhunyt édesapja titkát.

2020. szeptember 4., péntek

Kocsis Noémi: Bakancslista Magyarország

777 lenyűgöző hazai kaland és úti cél

Az ősz közeledtével szembejöttek velem instagramon, youtube videókon az őszi bakancslisták és elgondolkodtam azon, hogy én vajon miért nem írtam sosem bakancslistát. Pedig elég nagy listagyártó vagyok, legalábbis a teendőimről szeretek listát írni, mert úgy nem csúsznak szét annyira a kezemből az elvégzendő feladatok.

Bakancslistát talán azért nem írtam még soha, mert túl sok minden kerülne rá, nem tudnék szelektálni és nem tudom, hogyan élném meg, ha sokáig nem sikerülne valami. És ahogyan magamat ismerem, mindig újabb és újabb dolog kerülne a listára és sosem lenne vége. 

Amikor pedig a kezembe kerül egy ilyen nagyszerű könyv, mint a Bakancslista Magyarország, akkor mégis elfog a vágy, hogy teleragasztgassam jelölő címkékkel, hogy hová szeretnék  a felsorolt úticélok közül eljutni, mi az, amit nagyon szívesen meglátogatnék.

2020. szeptember 3., csütörtök

Ludmilla és kitalálós versek


 Kiss Judit Ágnes: Ki brummog a barlangban?

Kitalálós versek

Egy nagyon ötletes formai megvalósítással készült ez a kitalálós lapozó, ugyanis a belső oldalak vízszintesen ketté vannak osztva, felül a kitalálós versikék, alul pedig az illusztrációk, amelyek harmonikus színeikkel és cseppet sem megszokott formáikkal dolgoztatják meg a kicsiket mindenféle fronton, azaz mind vizuálisan, mind verbálisan megmozgatják a gyerekkobakokat.

Kiss Judit Ágnes minden egyes versében egy találós kérdést rejtett el, és hogy a szülők is találjanak maguknak szórakozni valót, a versek különböző stílusokban, versformákban íródtak. 

2020. szeptember 1., kedd

Olvastam még...

 

Emilijan Sztanev: Kormoska

A könyvtár leselejtezett könyvei között találtam ezt a vékonyka könyvecskét, és gyerekkönyvnek, de legalábbis ifjúságinak néz ki, viszont ez az a könyv, amit kár volna így behatárolni. 

A Kincskereső kisködmön és Fekete István könyvei jutottak róla eszembe, mert annyira realisztikus, hogy egy gyereket helyenként igencsak elszomorítana és magyarázatra szorulna a finom kis gyereklélek, hogy miért van a kisróka hónapokig láncra kötve és miért zavarja el magától az anyukája. 

Szóval nem tudom, mennyi idős gyereknek adnám a kezébe, de nekem tetszett. Természetesen Vuk is eszembe jutott közben.