oldalak

2020. május 5., kedd

Jane Harper: Az elveszett férfi


Első olvasásom a szerzőtől, nem ismertem a stílusát, nem olvastam az előző két könyvét, így nem voltak sem elvárásaim, sem elképzeléseim. Úgy gondolom azonban, hogy ez a könyv így is, úgy is hatalmas élmény lehet, akár elvárásokkal olvasod, akár elvárások nélkül.

Fantasztikus élmény volt, egy érzelmi, lelki és fizikai jelenlét egy család életében, mely család Ausztrália kies, már-már sivatagos részén él, és a történet elején egy rejtélyes halálesettel kell szembenézniük. 

Nathan és Bub értetlenül és elgondolkodva állnak középső fivérük holtteste felett, akit egy különös helyen találnak meg, és senkinek fogalma sincs, hogy kerülhetett oda és mi történhetett vele.


Cameron Bright az áldozat, aki a családi birtokot igazgatta, Nathané a szomszédos birtok volt, ami még így is több száz kilométerre volt a családi farmtól.  Nathan magányosan élt, sikertelen házassága és válása után anyagilag és lelkileg beleroppant a fiáért folytatott harcba és egy 10 évvel azelőtt elkövetett hiba miatt a helyi közösség kiközösítését is meg kellett élnie.

Gyilkosság, öngyilkosság, baleset? Senki sem tudja mi történhetett. A könyv végére kiderül, de addig nagy utat járunk be a családdal együtt, mely úton keveredik a múlt és a jelen, sok mindent megtudunk ezekről az emberekről.

Nathan magányosságáról, bűntudatáról, apai szeretetéről és fiával való kapcsolatáról, érzéseiről és gondolatairól. Fiáról, a 17 éves Xanderről, aki éppen a karácsonyi szünetet tölti az apjával, Bubról, a legfiatalabb testvérről, aki keresi önmagát, és saját életet, saját utat szeretne bejárni.

A holttest elszállítása után mindannyian Cameron házába térnek haza, annak feleségéhez, lányaihoz. Velük él a fiúk édesanyja, Liz, Harry, aki a fiúk egész életében családi alkalmazott  volt és két idénymunkás, Katy és Simon. A fiúk apja korábban életét vesztette egy balesetben.

Nyomozó nem vesz részt a titkok kiderítésében, talán éppen ezért annyira feszült és vészterhes a történet hangulata, ahogy rétegről rétegre derülnek ki a családi elhallgatott titkok, amit ezek az együtt élő emberek titkoltak egymás és saját maguk elől is. Fájdalmas nekünk is, ahogyan megismerjük a három fiú erőszakkal és agresszióval teli gyermekkorát, torokszorító, milyen emlékekkel rendelkeznek az apjukról, és közben feszít a kíváncsiság, mi az, amit a jelenben elhallgatnak, amiről nem mernek beszélni az érintettek.

Egy nagyon lassú, megfontolt történet, melyet éppen ezért imádtam, és nem nevezném  kriminek, hanem inkább egy pszichothriller beütésű családregénynek, melyben fontosabb szerepet kapnak az érzelmek, az emlékek, a múlt hatása a jelenre, mint maga a nyomozás.

Bár látszólag a férfiak a történet a főszereplői, a nők éppen annyira fontos szerepet kapnak, remek karakterek, akik okoznak meglepetéseket az események alakulásában.

Halálos, perzselő hőség, elszigeteltség, homokviharok, az emberek közötti hatalmas távolságok, áradás. A természet keménysége párhuzamban áll az élet nehézségeivel, de  ahogy a természet is ad jót és rosszat, és minden vihar után kiderül az ég, úgy a család tagjainak élete felől is elvonul egyszer a vihar.


Engem lenyűgözött ez a történetvezetés, magával ragadott az írónő stílusa és megdöbbentett a történet vége, a rejtély megoldása. Napokig gondolkodtam rajta, és még most sem hagy nyugodni. Igaz, hogy még csak az év negyedik hónapjában járunk, de  ki merem jelenteni, hogy ez az év egyik legjobb könyve volt.

Bea

"Az évek során arra jött rá, hogy elszigeteltségét  furcsamód könnyebben viselte, 
amikor hosszú időszakokat kellett egyedül töltenie. 
Ilyenkor a magányból fokozatosan rutin lett, néha alig több halk háttérzajnál."

*****
"Fő, hogy legyenek álmaink!"


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése