Gárdos Péter: Hajnali láz

Ez a történet a csodák története. A szerelem, az élet, a kitartás, az újrakezdés és a remény csodája. Felkavaró, szívmelengető, elszomorító és reményt keltő.

Amit még nagyon fontos tudni róla, az az, hogy igaz. Gárdos Péter szülei megismerkedésének és szerelmének történetét írta meg. A szerző sokáig csak annyit tudott szülei megismerkedéséről, hogy holokauszt túlélőként levelezni kezdtek egymással. Édesanyja, édesapja halála után átadta Gárdos Péternek ezeket a felbecsülhetetlen értékű leveleket, akit szülei története a Hajnali láz megírására késztetett.

A regény főhősei Miklós és Lili, a két különböző svéd kórházban lábadozó fiatal, akiknek élete tulajdonképpen ott kezdődik, ahol a holokouszt véget ér. Miklóssal egy halálos diagnózist közöl az orvos, tüdőbetegsége miatt mindössze 6 hónapja van hátra. De ő nem törődött ebbe bele, nem is készült a halálra. 117 szintén Svédországban lábadozó Debrecen környéki magyar lánynak írt levelet, melyben megírta, hogy társat, feleséget keres magának, akivel majd hazatérvén új, közös életet kezdhetnek.

Sokan válaszoltak is neki, de a levelezésekből végül csak Lili maradt, akibe Miklós tényleg beleszeret, és ez a szerelem viszonzásra is talál, a fiatalok számára igazi ajándék és remény ez a szerelem, Miklós élni akarása mindennél nagyobb erőre kap.

A történet stílusa egyszerű, olvasmányos, és nagyon megkapó. Átszövi a finom humor, mosollyal az ajkunkon olvassuk a szívbemarkoló levélrészleteket, és erősen szorítunk Miklósnak, hogy élni akarása és szerelmük tegyen csodát.

A táborok rémségeiről csak részleteket olvashatunk, úgy vannak ott a borzalmak, hogy nincsenek ott. De mégis átérezzük és borzongunk, amikor megtudjuk, hogy mit csinált Miklós a táborban és Lili megtalálása is szánalmat ébreszt bennünk, de nincs időnk elmerengeni ezen, mert az újrakezdés lehetősége segít félretenni a  borzalmakat, mi is reménykedünk, hogy terveik megvalósuljanak és szerelmük révbe érjen. Hogy új életet kezdhessenek, hogy hazatérhessenek és valamennyit visszakapjanak abból, amitől megfosztották őket.

Mivel ez a szerző valós története, tudjuk, hogy mindez sikerült nekik, ugyanakkor nagyon érdekes volt a svéd menekülttáborok életéről olvasni. Barátságokról, mely ápolt és ápoló, orvos és páciens között szövődtek, sorstársak barátságáról, a hétköznapi életről, az utazási korlátozásokról, a programokról, melyeket a lakóknak terveztek, valamint a Magyarországról érkező hírek okozta lelkiállapotokról.

Szívmelengető ez a történet, szerelemmel, humorral, reménnyel, féltékenykedéssel, árulással, de a legszebb mégis az benne, hogy ez egy igaz, jól végződött mese.

Bea

"- A lélekről szeretnék önnel beszélni, főorvos úr.

Lindholmnak az álla és az orra volt megvilágítva.

- Az fura jószág."

*****

"Magamról csak annyit, hogy nekem nem imponál az élesre vasalt nadrág 

vagy a jól fésült frizura, hanem a belső érték az, ami megkap engem."

*****

"Ki tudja? A sors néha kegyes a szívósakhoz."

*****

"Valamennyien tele vagyunk kétellyel. Kisebbekkel, nagyobbakkal. 

De ez nem ok arra, hogy hátat fordítsunk."