oldalak

2020. április 16., csütörtök

Bezzeg Soma és Greta Thunberg


C.Hecking - C.Schönberger - I.Sokolowski: A jövőnk most kezdődik
Greta Thunberg harca a Földért

Valószínűleg nincs ember, aki ne hallott volna már Greta Thunbergről, a fiatal lányról, aki 2019-ben tett szert nemzetközi ismertségre azzal, hogy kongresszusokon és világtalálkozókon szólalt fel 16 évesen, a környezet, a Föld védelme érdekében. 

Ebből a könyvből kicsit jobban megismerhetjük ezt a svéd diáklányt, aki nem akar beletörődni abba, hogy a világ túl keveset foglalkozik a klímavédelemmel, ezért úgy döntött, azzal hívja fel a világ figyelmét erre, hogy péntekenként nem megy iskolába, hanem sztrájkol. Ezzel a tettével egy egész mozgalmat indított el a világ számos országában.


Megismerjük Greta életét, szüleit, kisgyermekkorát, majd azt a folyamatot, ahogyan Greta eljutott a felismerésig, hogy valamit tennie kell a Földért. Nem csak neki, hanem mindenkinek. Látott az iskolában egy filmet egy szemétszigetről, majd elszomorodott, hogy az emberek hogy tudnak ennyire felelőtlenek lenni, ennyire szennyezni a környezetet és egyáltalán nem foglalkozni ezzel a hatalmas problémával. 

Nagyon rossz lelkiállapotba került emiatt, egyre nagyobb letargiába süllyedt, egyre kevesebbet beszélt az emberekkel, nem evett szinte semmit, szülei kétségbeesve próbálták kideríteni mi baja lehet. 

Vannak, akik vitatják, hogy Greta története igaz, azt állítják, hogy a lányt mások irányítják és írják a beszédeit, de a lány állítja, hogy ő írta őket. 

Érdekes történet, egyszerű, gyerekeknek szóló stílusban, a könyv egy részében pedig hasznos tippeket és ötleteket találunk arra vonatkozóan, hogy mi magunk mit tehetünk a klímavédelemért.

"Megtanultam, hogy sosem vagy túl kicsi ahhoz, hogy hass a világra."


Csák-Nagy Krisztina: Bezzeg Soma szívsajgása

Bezzeg Soma Pitypalattyfalván él, Szöszke Babka szintúgy. Doktor Tódor szívspecialista pedig ott rendel. Soma felkeresi a rendelőjében és megtudja, hogy a harmadfokú szívérzékenység nem betegség, a szívsajgásra létezik a fájdalomtöpörítő szívfásli, amitől elhussan a sajgás néhány óra alatt, mintha ott sem lett volna. 

Már ez az első történet fantasztikus!! És ez még csak a kezdet, találkozunk még bajkeverő Csakazértissel, jönnek még emlékek, egy fura találmány, a Végevan, a Hétfő, és még Bezzeg Soma születésnapján is ünnepelhetünk. 

Gyönyörűszép szavakba csomagolva félelmeinkről, nemszeretem dolgainkról, belső vívódásainkról olvashatunk, amelyek ugyanúgy ott vannak a gyerekekben is, mint bennünk felnőttekben. 

A gyerekek pedig észrevehetik, hogy nem csak bennük van, hanem Bezzeg Somában és Szöszke Babkában is. Nekik is vannak fájdalmaik, szomorúságaik, és minden történetben rájöhetnek a megoldásra, megtalálhatják a megkönnyebbülést. Mert a szívsajgás bizony sokszor mást is elmond a szív tulajdonosáról, aki rájön, hogy egyáltalán nem baj, ha zakatol és bizsereg az a szív.

Vagy arra is rájöhetünk, hogy a Csakazértis sokszor szükséges és az emlékek sem rossz dolgok. És azt is megtudhatjuk, a búfelejtő mentatea sokszor segít, de mégsem mindig. Néha egy varázslat szükséges a szomorúság elűzéséhez, és a Hétfő sem feltétlenül jelent rosszat. 

Különös hangulatú, helyenként szürrealisztikus, pszichedelikus beütéssel, finom, puha, szeretnivaló történeteket olvashatunk, melyben önfeledten átadhatjuk magunkat az érzelmeknek és a gyengéd, finom felismeréseknek. 

Az illusztrációk nagyon harmonizáltak a történettel, finoman, különleges módon tették hozzá a magukét Bezzeg Soma napjaihoz és érzéseihez. 

"Soma ezer csengetésből is felismerte az övét. 
Ha Szöszke Babka nyomta a csengőt, az úgy bongott-zsongott, 
mintha egy mezőnyi harangvirág dalolna."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése