oldalak

2019. június 17., hétfő

Szabó Anita: Halvány kékben lobogok


Anitát régi ismerősként üdvözölhetem itt a Könyvutcán, első verseskötetéről 2016. szeptemberében írtam már a blogon. IDE KATTINTVA elolvashatjátok.

"Az ő világa a pillanatot fogja meg és fűzi a szavakat nagyon magával ragadó sorokká. Azt érzem, hogy versei tele vannak elementáris erővel, duzzadó energiával, egy olyan ember energiájával, aki imádja a életet, szereti a szépet, a természetet."

Ezek a sorok igazak voltak a Lélekcseppek című első verseskötetére és igazak az új, 2019-ben megjelent kötetére is. 


Halvány kékben lobogok - már a címe is milyen gyönyörű! Annak ellenére, hogy Anita nem szeret igazán címeket adni a verseinek, mert úgy érzi, azzal beskatulyázza őket, ennek a kötetnek nagyon jól áll ez a cím.

Anita új versei elénk tárják azt a csodálatos világot, ami a gondolataiban, a lelkében, a szívében kavarog. Úgy érzem, ezekkel a versekkel bepillantást enged legbensőbb világába, emlékeibe, fájdalmaiba és örömeibe.

Hatalmas természetszeretetéről tanúskodnak a versei, ahogy leírja a pipacsokat, megemlékezik a diófájáról, együtt él az esővel, beszélget a széllel, megjeleníti az ősz szépségeit, mind arról beszélnek, hogy éltető eleme a természet, rajong a szépségéért, az évszakok váltakozása elbűvöli. 


A versek csodás dolgok! Miközben a költő gondolatait, érzéseit olvassuk, egyszercsak azt vesszük észre, hogy ezek már mi vagyunk, a mi gondolataink, a mi érzéseink, a mi fájdalmaink, a mi örömeink. A jó versbe bele lehet olvadni, megpendít bennünk emlékekeket, érzelmeket, szépséget érzünk és megelevenednek bennünk a szavak.


Anita versei nekem ilyenek, érzem benne az erőt, a gyengeséget, a magányt, a szerelmet, a szeretet, az örömöt, a békét és a nyugtalanságot. A Nőt! Csalódásokat és fájdalmakat, újrakezdéseket és felemelkedéseket, boldogságot és boldogtalanságot, a reménytelenséget és a reményt, a mosolyt és a könnyeket.


Versei annyira élettel teliek, hogy szinte mindegyik megjelenik előttem képszerűen, látom az ősz rozsdaszínét, az ágon ülő pelyhes kismadarat, látom ahogy a szél végigvágtat a bokrok között, közben pedig érzem is, hogy az ősz kedvessége beburkol, érzem, ahogy a kismadár szíve ritmusosan dobog, élvezem a szél simogatását.


A versnek lelke van. Anita verseiben hatalmas, befogadó, szeretettel teli lélek lakozik, mely magával ragad, felzaklat és megvigasztal, megríkat majd letörli a könnyeidet és átölel.
Verseinek olvasása után mintha könnyebb lennék, mintha az erő és a szépség, ami a verseiben rejlik, segítene és támogatna.

Rájöhetünk, hogy az élet többször szép, mint nem, talán tudjuk más szemmel nézni a körülöttünk lévő világot, az érzelmeinknek jobban átadjuk magunkat, beleolvadunk a szerző által megjelenített természetbe, majd ha elmúlt ez a könnyed, pihe-puha érzés, akkor elég megint kézbe venni a verseskötetet, és ismét belemerülhetünk a Szabó Anita által megfestett varázslatos világba.

/A képeket saját fotóimból készítettem, az idézetek Anita verseiből valók./

A szerző facebook oldala:

https://www.facebook.com/szaboanitaversek/



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése