oldalak

2019. június 11., kedd

Eva Schiefer - Eva-Maria Lipp: Házi készítésű tejtermékek


Gyerekkoromban sokat nyaraltam nagymamámnál falun, akkoriban még sokan tartottak tehenet. Amellett, hogy városi gyerekként kicsit tartottam tőlük, mindig csodálattal néztem, amikor a csorda hazafelé tartott a legelőről. 

Amikor az emberek meghallották, hogy jön a csorda, kinyitották az utcaajtókat.  Fantasztikus dolognak tartottam, ahogy a tehenek egyenként, vagy néha többen is, befordultak egy-egy kapun. És ez így ment az utolsó tehénig. Mindegyik tudta, hová kell bemenni, soha nem mentek rossz helyre.

Utána pedig következett a fejés, amikor jónéhányszor én is kaptam friss, habos meleg tejet a szomszédból. Akkor még szerettem a házi tejet, most már nem igazán tudom meginni. Nem tudom, hogy a tej változott-e annyit, vagy én, bár alapból nem nagyon iszom tejet, csak néha a kávémban.


Azért persze a sajtot, joghurtot, túrót szeretem, ebben a könyvben mindenféle ilyen finomság elkészítéséről olvashatunk. 

A szerzők családi tejgazdaságban nőttek fel, már gyerekkorukban tudták, hogyan kell a tejet lefölözni, vajat köpülni, krémsajtot készíteni. Fontosnak tartják, hogy megőrizzék a tejfeldolgozás hagyományos eljárásait. A könyvben található receptekkel az otthoni tejfeldolgozáshoz szeretnének kedvet csinálni.

A tejről szóló alapismeretekkel kezdődik a könyvecske, tehéntartásról és a tej minőségéről, a tej és az ember kapcsolatáról, a tej fajtáiról. Megtudhatjuk, milyen a nyers tej, a pasztőrözött teljes tej, a sovány tej, a fölözött tej, a tartós tej, a biotej, a szénatej, a kecsketej, stb.


A könyv segítségével készíthetünk aludttejet, joghurtot és számos joghurtfélét, mint gyümölcsös joghurt, zöldfűszeres joghurt, megtudjuk, hogyan készíthetünk kefírt, túrót, illetve az elkészített túróból milyen finomságokat készíthetünk. Csak a füstölt lazacos túrótekercset és a vörösáfonyás túrógolyókat említeném meg, no meg a virágszirmos túrótekercset.


Sajtimádók - mint én - különféle sajtok elkészítését sajátíthatják el, készíthetnek zöldborsos friss sajtot, madárberkenyés rétegelt friss sajtot, tehetik fűszeres olajba és alkothatnak metélőhagymás kis sajtkockákat, melyek elkészítése már-már művészi magasságokba emelkedik. 


Megtudható a mozzarella házi elkészítésének módja és vajat is megtanulhatunk készíteni. Színes virágos vaj és rózsaszirmos vajtekercs, ilyen és ehhez hasonló vajkülönlegességekre bukkantam a könyvben. 


Nagyon sokféle finomság elkészítését megtanulhatjuk, ez a könyv segíthet abban, hogy azt egészségesen, változatosan és szemet gyönyörködtetően tegyük.


Bejegyzésem végén pedig kipróbálom legújabb ötletemet, miszerint nem csak konkrét nyereményjátékokban lehet könyvet nyerni, hanem úgy, hogy a bejegyzésben elrejtem az adott könyv megnyerésének lehetőségét. Na jó, azért nem nagyon rejtem el, de ha végigolvasod a bejegyzést, akkor megtalálod.  Még nem tudom, milyen gyakran és milyen könyvekkel fogom ezt tenni, de teljesen véletlen módon történik majd. :)


Most pedig, akinek tetszik ez a könyv és szeretné magáénak tudni, írja ezt meg  egy megjegyzésben. Ma az első kommentelő lesz a szerencsés kiválasztott, de a későbbiekben azért bővítem a kört. A könyv mellé még egy meglepi könyv is jár. :))

Bea


4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök és meg is nyerheted, ha írsz valami azonosító adatot, pl. nevet a megjegyzésbe. :)

      Törlés
    2. Köszönöm, alul látszott az e-mail címem ahogy elküldtem a hozzászólást de mégsem jelenítette meg. Név: Oláh Teréz email címem: olahterez86@gmail.com

      Törlés
    3. Gratulálok! Tiéd a könyv és a meglepi. Irtam neked e-mailt.
      Szép napot! Üdv, Bea

      Törlés