oldalak

2018. december 31., hétfő

Év végi Ez + Az


Viszlát 2018, helló 2019!

Nem is tudom, volt-e már évzáró bejegyzésünk a blog történetében. Megnéztem, nem találtam. A Könyvutcablog jövő tavasszal 4 éves lesz és nagyon sok minden történt ebben a négy évben. Köszönjük, hogy velünk vagytok és olvastok bennünket, írtok nekünk, a tanácsunkat kéritek, vagy éppen a ti ajánlásotok alapján olvasunk el mi egy könyvet. 

Gondolkodtam, mi legyen ebben az év végi Ez + Az-ban. Összegezzek dolgokat? Írjam le kedvenc könyveimet? Írjak a terveinkről? Eszembe jutott ez is, az is, de összegezni nem szeretek, kedvenc könyveimről egész évben írtam, konkrét terveim nincsenek. Csak szeretném folytatni a blogírást, ahogyan eddig. És ha valakinek feltűnt, hogy egyes szám első személyben írok, az nem a véletlen műve. 

2018. december 21., péntek

Játszik a család: Atlantica


Bence
Ez megintcsak egy szuper családi játék, amely kiválóan egyensúlyozik az egyszerűség és a mélyebb stratégiai tartalom között. Az egész játék egy  nagyon szép táblából és jónéhány kártyából áll, ez a néhány hozzávaló nagyon szórakoztató játékélményt tud adni.

A társasjáték témája szerint kutatók  vagyunk, akik Atlantica elsüllyedt kincseit keresik, és búvárok segítségével próbálják a felszínre hozni, majd hajókkal elszállítani azokat, mielőtt még kitörne a hurrikán. Itt meg is jegyezném, hogy nekem nagyon tetszett a hangulata, és bár az egész játék csak kártyákkal zajlik, mégis úgy érzem, hogy a téma és a játék mechanizmusa nagyon jól kiegészítették egymást, tényleg azt éreztem, hogy búvárokat fogadok fel a kocsmából, kincseket szerzek meg, hogy aztán az elszállíttatásukon törjem a fejem.


2018. december 19., szerda

Dr. Seuss: A Grincs


Én személyesen is ismerek egy grincset, bár ő csak a karácsonyi zenét nem bírta. Sok évig a családja csak akkor hallgatta a klasszikus karácsonyi zenéket, amikor ő nem volt otthon. Csak hogy ne lássák furcsa fintorát. De másra nem fintorgott, alapjában véve szereti a karácsonyt. Így inkább ő csak egy grincs vonásokkal rendelkező ember, akinek talán a távoli ősei között akadt egy grincs.


2018. december 17., hétfő

David McComb: A tetoválás 100 éve


A tetoválás társadalmi megítélése gyakran és gyorsan változik. Volt idő, amikor még nagyanyáink és anyáink az Elment az eszed? kérdéssel illették az első tetoválásainkat, ma pedig már szinte úgy vesznek tudomásul egy új tetoválást, mintha csak egy új nadrágot vagy egy új ruhadarabot vettünk volna. 

2018. december 15., szombat

Heti ez + az


Nagyon régen volt már Heti ez+az, nem néztem utána mennyi ideje, de vannak dolgok, amiket jobb nem bolygatni. Bevallom, hogy sokszor el is bizonytalanodtam, vajon érdekel-e valakit egyáltalán, eleinte érkeztek hozzászólások, de egy idő után megcsappantak, ez valószínűleg kedvemet szegte. Néha azonban hiányzik, ezért most azt gondoltam, hogy karácsonyra megajándékozom magam vele. 

2018. december 11., kedd

Az Athenaeum Nagy Képes Kalendáriuma a 2019. évre

Már akkor nagy örömmel és rajongással lapozgattam a különböző kalendáriumokat, amikor kislány voltam. A Képes Kálvin kalendáriumok új példányát legalább annyira vártam, mint nagymamám, aki orrára csúszott szemüvegével, hogy azért felette kilásson, nagy igyekezettel véste bele a fontos dátumokat. Születésnapokra nem emlékszem, szerintem azokat fejben tartotta, hanem inkább olyanokra, hogy "naposcsibe vásárlás", "szántás", "dohányültetés" és egyéb kerti, háztartási dolgokat jegyzett fel benne. 

Utána én is megkaptam és végiglapozgathattam, nagy élvezettel nézegetve az ismeretlen konfirmandusok fényképeit és más egyházi híreket és eseményeket. Emlékszem még Kincses Kalendáriumra, Nők Lapja Évkönyvre, ezeket mind nagy örömmel forgattam már akkoriban is, amikor még a felét sem értettem. 

2018. december 7., péntek

Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét!


Jártatok már úgy, hogy végig rosszul éreztétek magatokat egy könyv olvasása közben? Mert annyira nehéz volt elviselni a történet eseményeit, átélni egy szereplő fájdalmát és végig azt érezni, hogy meg akarod menteni, ki akarod hozni a könyvből, mert nem történhet meg vele az, ami éppen történik, és nem szolgált rá erre a sorsra?

Így éreztem a történet gyermek főszereplőivel kapcsolatban, a 13 éves Jojo és húga Kayla nagyon nehéz lapokat kapott az élettől. Fekete anya és fehér apa gyerekei, de csak az idős anyai nagyszülőktől kapnak törődést és szeretet. Apai nagyszüleik hallani sem akarnak a létezésükről, semmilyen kapcsolatban nem állnak az unokáikkal.

2018. december 6., csütörtök

Fa Nándor: Kalandjaim a Föld körül


Fa Nándor két felnőtteknek szóló könyve után a gyerekeknek is elmeséli kalandjait, amelyek egy Föld körüli utazásra visznek el bennünket. Nagyon izgalmas, érdekes utazás lesz ez, amit nem érdemes kihagyni. Fa Nándor egy igazi példakép, aki kitartásával, kemény munkájával elérte kitűzött célját, egy saját kezűleg épített hajóval kerülte meg a Földet.

A hajó neve Spirit, ami jó időben békésen hasít dagadó vitorláival a tengeren, kabinjából zene szól, versengve a szél hangjával, igazán idilli kép ez, egészen addig, míg nem történik valami váratlan fordulat. Amikor szükség van a hajós találékonyságára, lelki és fizikai erejére egyaránt. Az utazás egyik pillanatról a másikra változik békés, nyugalmas hajókázásból, életveszélyes kalanddá, amikor már a hajó és hajós épsége a tét.

2018. december 5., szerda

Takeshi Kitano: Fiú


Takeshi Kitano könyve egy szerény, csendes kötet, mely meglepően hatásosan mutatja be a japán kamaszfiúk lelkét és a kamaszkor, a gyermeki lét bizonytalanságait. Három egyszerű elbeszélés japán fiatalokról, amelyek egy-egy részletet mutatnak be ezeknek a gyerekeknek, fiúknak az életéből. Vágyaikról, gondolataikról, mindennapjaikról.

Japán egy nagyon érdekes ország, azt is mondhatnám, hogy egy teljesen más világ a mi szemünkkel nézve. Talán mégsem kell ezen csodálkoznunk, hiszen a világ másik felén fekszik, és az egzotikus, különleges, izgalmas, meglepő jelzők jutnak eszembe az országról. 

2018. december 3., hétfő

Wéber Anikó: Ragacs, a hős kismacska


Szerintetek mit választ egy kismacska: vaníliapudingot vagy  paradicsomos húsgombócot? Hmmm... nem sokáig gondolkodtam, én arra tippeltem, hogy egy kiscica csakis a vaníliapudingot választaná. Hát nem jól gondoltam!

Éppen ezért jó ez a könyv, mert egy kicsit ellátogathatunk cicavilágba, és sok dologról megtudhatjuk a cicák véleményét arról, amit mi, emberek máshogy gondolunk. Például azt is, hogy Ragacs szerint két jó dolog közül nem jó választani. Ezért nem is kell, hanem fel kell falni mindkettőt. 

Játszik a család: Déjá vu

Bence


A Deja vu egy igazi partijáték. Rövid, pörgős, izgalmas, megmozgatja a memóriánkat és némi gyorsaságra is szükségünk lehet. 

A játék tartalmaz 36 különböző tárgyat formázó és ábrázoló lapkát, valamint 36 kártyát, amelyeken ilyen-olyan elrendezésben a játékban szereplő 36 tárgy szerepel. Van olyan kártya, amelyik három tárgyat is tartalmaz, van amelyik csak egyet vagy kettőt, de a lényeg, hogy mindegy tárgy összesen két kártyán szerepel a pakliban.