oldalak

2018. november 23., péntek

Plüssök és hangjegyek

Két olyan gyerekkönyvet szeretnék ma megmutatni, amelyek nem megszokottak, mindkettő eltér a megszokottól, de éppen ezért különös és érdekes mindkettő. 

Olga Kamozina: Játékos szolfézs

Elöljáróban el kell mondanom, hogy bár szerettem énekelni és énekkaros is voltam általános iskolában, a szolfézs az énekórákon nekem mindig igazi mumusnak számított. 

Azt hiszem, ez azért lehetett, mert az énektanár nem fordított nagy gondot arra, hogy mindenki alaposan megtanulja, ezért néhány gyereknek, akik zeneiskolába jártak és valamilyen hangszeren tanultak, jól ment a szolfézs, az osztály többségének pedig nem.

Ezért szerencsére nem volt olyan ciki, amikor ebből feleltünk, mert csak néhányan voltak jók, így nagy volt a szolidaritás a szolmizálni nem tudó osztálytársak között. Megjegyzem, mióta felnőttem, az a véleményem, hogy nem kellene osztályozni a készségtárgyakat, sem a rajzot (mert ez egy nagyon szubjektív dolog, hogy a tanárnak mi tetszik, nem beszélve arról, hogy egy gyerek lelkesedését totál letöri az, amikor az osztálytársa 5-öst kapott egy szerinte sokkal rosszabb rajzra, ő meg csak négyest, vagy hármast. Ezt a saját bőrömön is tapasztaltam és a gyerekeimnél is), sem a technikát, sem a testnevelést, sem az éneket. 


Nem kellene a mutáló hangú 13 éves fiúkat egyszál magukban énekeltetni, és osztályozni pedig pláne. Így ezek a kreatív tantárgyak elveszítik a szerethetőségüket, holott az lenne a cél, hogy a gyerekek kikapcsolódjanak, az agyuk másik oldalának működésével feloldhassák az egyik oldal kemény teljesítménykényszerét. De ez már egy másik téma, nem akartam ennyire elkanyarodni a témától. 

A Játékos szolfézs, mint ahogyan a címében is benne van, játékosan vezeti be a gyerekeket, óvodásokat és kisiskolásokat a szolfézs, a szolmizálás alapjaiba. Mesékkel, vidám, kedves illusztrációkkal. Látogatást tehetünk Muzsikaországban, megismerhetjük sok érdekes lakóját, olvashatunk hangokról, Melódia Tündérről, hangközökről és hangnemekről, kvintekről, tercekről, hangzatokról és zenészekről. 

Mesék, feladatok és szülőknek szóló instrukciók követik egymást, hogyan segíthetnek a gyereknek az alapok elsajátításában. A könyv végén matricák és kivágható kártyalapok segítik a játékos tanulást, az illusztrációk vidámak, nagyon színesek és aranyosak. Véleményem szerint szülők is sajátíthatnak el a könyvből új ismereteket, de azért jobban ajánlom olyan szülő, vagy pedagógus kezébe, aki már ért a szolfézshoz, ők nagyon jól hasznát vehetik.
* * * * * * * * * *


Ken Derby - Kocsis Eszter: Plüssinvázió

Legutóbb Maure Sendak: Ahol a vadak várnak című könyve adott ennyi gondolkodnivalót, mint a Plüssinvázió, de végül ennél  a könyvnél is hasonló végkövetkeztetésre jutottam, mint a vadaknál.

De kezdjük az elején. A könyv több szempontból is különleges. Először is kétnyelvű, a magyar szöveg után, ugyanazon az oldalon megtalálhatjuk angolul is a szöveget, ami nyelvtanulóknak és nyelvgyakorlóknak nagyon hasznos dolog lehet. 

Másik különlegessége az illusztráció technikája, ugyanis a szereplők elhagyott, lepukkant, koszos plüssállatok, akik különböző díszletekbe vannak helyezve és fotózva. Ez a bábos illusztráció el is nyerte a japán JIA Illustration Award  2018 különdíját.

Első ránézésre furcsának tűnt nekem ez az illusztráció, olyan sötétnek, érzelemmentesnek, és a gonosznak tűnő, főszereplő patkány miatt még félelmetesnek is tartottam, de ahogy egyre többször néztem végig, sajnálni kezdtem, szegény számkivetett plüssállatokat, akik valamikor nagy becsben voltak tartva, valamikor rajongásig szeretett lények voltak a gazdájuk szemében, most pedig kénytelenek egy sötét iskola termeiben bolyongani, hogy visszavegyék azt a hatalmat, ami megilleti őket. 

A vintage jellegű, kifejezéstelen arcú porcelángyerekekkel barátkoztam meg nehezen, és közben rájöttem, hogy ez talán azt hivatott hangsúlyozni, hogy némileg szívtelenek voltak, hogy elhagyták a plüssállataikat, akik most egy kicsit zavarodottak, megtépázottak, és kénytelenek egy gonosz plüsspatkány irányítása alatt kóborolni teremről teremre.

Azt is gondoltam, hogy ijesztő lehet a gyerekek számára a könyv és a történet, de rögtön eszembe is jutott, hogy az én gyerekeimnek mindig megesett a szíve azokon a plüssökön, amelyeknek valamiféle hiányosságuk volt, kiesett a szemük, kiszakadt a lábuk, és ezért még nagyobb szeretetet kaptak, mint amikor még teljes pompájukban tündököltek. 

Ám a gyerekek szeretnek borzongani is, nagyra nyílt szemekkel hallgatni az ijesztő részeket egy-egy mesében, így akár együttérzős, akár borzongós hangulatba kerülnek, szerintem lesznek rajongói ennek a könyvnek. Az én két fiam szerette, igaz, ők már nem olyan ijedősek. Azt mondták, aranyos volt a mese és a könyv is. 

Bea


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése