oldalak

2018. november 9., péntek

Játszik a család: Bee smart és Jungle trip

Mai bejegyzésünkben két olyan társasjátékot szeretnénk bemutatni, melyek a kisebb korosztálynak szólnak. 4-5 éves korú gyerekekkel már nyugodtan játszható, és az a jó benne, hogy a szülők és a nagyszülők és remekül szórakozhatnak. Ezenkívül pedig egy remek programlehetőség gyerekpartikra, a gyerekekcsapat önállóan is játszhat vele, miután egy felnőtt ismerteti velük a szabályokat.


BeeSmart

Bence:
A BeeSmart egy nagyon aranyos és rendkívül egyszerű játék gyerekeknek, mellyel azért az egész család jól elszórakozhat. A játék menete nagyon pörgős, a szabályok pedig könnyen elsajátíthatóak.

A játék tartalmaz öt darab jópofa méhecskés bábut, 36 viráglapkát, melyek hatféle különböző színben pompázhatnak (a közepük pedig mindig más színű, mint a szirmaik) és egy színes dobókockát, aminek az  oldalai a játékban szereplő színeknek felelnek meg.


Először is egy hatszor-ötös alakzatba kell rendeznünk véletlenszerűen a viráglapkákat. Ezek után egyszerű a feladatunk, dobunk a kockával, majd a dobott színtől függően mindenki megpróbálja minél gyorsabban arra a virágra helyezni a méhecskéjét, amelynek a vízszintes sorában és a függőleges oszlopában a legtöbb található ebből a színből. Ebbe a már korábban említett virágok közepe is beleszámít. Így nem is olyan könnyű feladat minél hamarabb átlátni a helyzetet és gyorsan letenni a bábunkat az általunk legmegfelelőbbnek tartott helyre. Ezután megszámoljuk a virágainkat és ez alapján mézescsuprokat ábrázoló pontjelölőket kapunk. A játék addig folytatódik, amíg valaki össze nem gyűjt tíz mézescsuprot.


Látható tehát, hogy ez egy nagyon pörgős és rövid játék, mely sokféle készségünket igénybe veszi. Szükségünk van gyorsaságra, éleslátásra, színfelismerésre, a kisebbek pedig még a számolást is gyakorolhatják. A véletlenszerűen elrendezhető viráglapkáknak köszönhetően pedig nincs két ugyanolyan felállás.


Titusz:
"Ez egy világra szóló virágra szóró". Sikerült az idézet, ezúttal a Mézengúz című animációs filmből. Egy pörgős játék kisebbeknek, ami segíti a színfelismerést és a számolást is. Személy szerint egy kicsit tartalommentesnek érzem, de egy gyerekjáték nem lehet olyan jó mint a Mercado. Színtévesztőknek nem ajánlott. :)


Bea:
Íme, tessék, egy 13 évest már nem lehet a méhecskékkel lenyűgözni. :D A játék aranyos, és mint ahogy a fiúk is elmondták, óvodás, kisiskolás korú gyerekekkel játszva egy remek családi kikapcsolódás lehet, amiben a gyerekek különböző készségei aktiválhatók, mondhatni azt is, hogy játszva tanulnak.

Ami még vicces is mellette, hogy a dobás elkezdésekor már mindenki készen áll a méhecskéjével a tábla felett, hogy minél hamarabb le tudja az általa választott helyre tenni. Amikor pedig kiderül az aktuális szín, akkor előfordulhat, hogy más is éppen azt a helyet választja magának, ezért ahogyan a levegőben körözünk a méheinkkel, éppen olyan, mint amikor az igazi méhek szállják körbe a virágokat a megfelelő leszállóhelyet keresve.
Kedves, hasznos, mozgalmas játék, hagyjuk a gyerekeket kibontakozni, és bízzuk rájuk nyugodtan a kör végi számolásokat, és a színek leellenőrzését.


*****


Jungle Trip


Bence:
A Jungle Trip szintén egy nagyon aranyos és egyszerű, gyerekeknek szóló kártyajáték. A szabályok tényleg rendkívül egyszerűek és könnyen tanulhatók. 
Minden játékos kap a saját színében tizenegy, különböző állatokat ábrázoló kártyát. A kártyák meg vannak számozva egytől hatig, mindegyik számból kettő van a játékosok kezében, a hatost kivéve, mert abból csak egy.

Minden forduló kezdetén a játékosok kiválasztanak egyet a kezükben lévő lapok közül, majd lefordítva leteszik azokat maguk elé. Amikor minden játékos választott, akkor megfordítják a lapjaikat, felfedve a rajtuk lévő számokat. Akié a legmagasabb szám, az viszi az ütést. Ez a játékos megkapja a  kijátszott lapokat és leteszi azokat maga elé.

A játék ezután tovább folytatódik a lapok lerakosgatásával, miközben a játékosok próbálják megszerezni az ütést a legnagyobb számmal. Egyes esetekben előfordulhat, hogy két vagy akár több játékos ugyanazt a számot rakja le, ilyenkor ezek a kártyák ütik egymást, így megeshet, hogy egy alacsonyabb számmal is nyerhetünk. A fordulónak akkor van vége, ha az összes kártyájukat kijátszották a játékosok. Ezután megszámolják és felírják a pontjaikat, majd újraosztanak és folytatják a játékot egészen addig, amíg egy vagy több játékos el nem éri a tizenöt pontot. Ezután a játékot az nyeri, aki több pontot gyűjtött.


Ez a játék szerintem annál nehezebben követhető, minél többen játsszák. Alacsonyabb játékosszámnál (főleg két főnél) jobban nyomon tudjuk követni, hogy melyik játékos milyen lapjait játszotta már ki, így erőltethetjük a memóriánkat is ebben a játékban, sőt egyes esetekben a megérzéseinket is használhatjuk, megpróbálva megtippelni, hogy vajon milyen számot játszik ki a többi játékos. Öt játékossal már kifejezetten nehéz észben tartani a többiek által már kijátszott kártyákat. De persze itt nem is feltétlenül ez a lényeg, hiszen mint már mondtam, ez egy egyszerű, gyerekeknek szóló játék. 

Titusz:
Hát hogy őszinte legyek, engem nem kifejezetten kötött le a játék. Két fővel lehet azt csinálni, hogy beraksz egy filmet és játszol, de öten nem valami izgalmas. Az állatok kifejezetten jópofák a kártyákon, főleg a repülő kutya (ez egy denevér fajta, de úgy néz ki, mint egy kutya szárnyakkal). 


Bea: 

Haha, Tituszból előtört a "savanyú a szőlő" esete és a sértett kamasz, mert ebben a játékban valahogy elkerülte a szerencse. Én viszont nagyon élveztem, mert mint ahogy Bence is említette, lehet logikai alapon is játszani  és lehet a vakszerencsére is bízni magunkat, így is, úgy is fennáll a nyerés lehetősége. Éppen ezért van esélyük a gyerekeknek is a győzelemre, mert nem tudhatjuk, mikor melyik taktika lesz a nyerő.  És öten a legizgalmasabb! Titusznak még fel kell dolgoznia, hogy néha ő is veszíthet. :D Egy gyors, egész családot elszórakoztató kártyajáték, a kártyákon nagyon cuki kölyökállat illusztrációkkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése