oldalak

2018. július 31., kedd

Carla Bardi: Segítség, főzök!

Modern és gyors receptek fiataloknak

Életem első szakácskönyve, Végh Júlia: Szakácskönyv fiataloknak című könyve volt, a mai napig is megvan, kissé viseltes, már nem is főzök belőle, de az alapokat abból sajátítottam el. Gyakran forgattam, amikor már saját háztartásban éltem, vannak ételek, amelyeket abból tanultam és a mai napig is úgy készítem.

Ilyen pl. a brassói aprópecsenye. Gyakorló háziasszonyként ma már mosolygok azon, hogy valamikor szakácskönyvből készítettem a brassóit, de tény, hogy imádtam azt a könyvet.

Hasonló posztra pályázik 21 éves Bence fiamnál a Segítség, főzök című könyv, és nálam is nagyon jól vizsgázott.
Ebből az is következik, hogy mindketten kipróbáltuk már és nagyon meg voltunk az eredménnyel elégedve. Sok receptet megjelöltünk, ami még kipróbálásra vár, de azt a hármat megmutatom, amit elkészítettünk belőle.

Előtte azonban még elmondom, hogy tényleg fiataloknak készült, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy valóban lépésről lépésre írja le az ételek elkészítési menetét, így akár egy főzni tanuló fiatal is könnyedén elkészítheti, valamint modern, divatos és gyorsan elkészíthető fogásokat találhatunk benne.

Kezdve a vendégváró falatoktól a party-rágcsálnivalókig, de ha egy ebéddel vagy vacsorával szeretnétek elkápráztatni baráti társaságotokat, erre a könyvre biztosan számíthattok.

Én egy reggelit készítettem el a könyvben található receptek közül, egy tojásrántottát brokkolival és pancettával. A pancetta az olasz hasaalja szalonna, mely ugyanabból a részből készül, mint az angol bacon, ezért a nálunk kapható baconnel is nagyszerűen kiváltható. Sok mindennel turbóztuk már fel a rántottánkat, de brokkolival még nem, és ebben a receptben még egy kis parmezánt is ajánlanak a rántottába, no és egy kis fokhagymát. Semmi bonyolult, és egy nagyszerű reggelit varázsoltam az asztalra.


Bence egy csípős édesburgonya levest főzött, amit nagyon egyszerű volt elkészíteni és a hozzávalók listája is teljesen hétköznapi. Ennek ellenére egy szuper, különleges, tartalmas étel, második fogásra már nincs is szükség mellé, annyira eltelít. 


A következő ételt azóta már kétszer is elkészítette Bence, aki mára már a kelttészta készítés nagymestere lett. Tökéletesen sikerülnek a tésztái, legyen az hamburgerbuci, baconos stangli vagy akár pizza. Igen, jelen esetben a pizzáról van szó, meg is mutatom, hogy Titusz mivel járult hozzá a pizzavacsorához. :D 


No nem csak ennyivel, bár nem mondanám, hogy szorgalmasan, de azért pakolgatta a pizzára az előkészített hozzávalókat, de a legnagyobb segítség a pizzák megsütése után érkezett részéről, nagy szorgalommal és sebességgel tüntette el a pizzaszeleteket  a bendőjében.
Mint ahogyan mindannyian, mert annyira finom volt, hogy lehetetlen volt még csak választani is, ezért mindkettőből be kellett nyomnunk egy-egy szeletet.


Mint már írtam, nagyon sok receptet szeretnénk még kipróbálni, ilyen például a zöld gazpacho, amelynek egyik lényeges összetevője a jégkocka, jégkása, ez ebben a hőségben egy igazán csábító étel. Nagyon sok grillezett ételt találunk a könyvben, ami szintén jól jöhet nyáron, de egytálételekből is nagyon bőséges a választék, elég nehéz választani, hogy mit is készítsünk el elsőre. És még nem is beszéltem a desszertekről, a különböző tortácskákról, kekszekről és sütikről.

Bea




2 megjegyzés: