oldalak

2018. március 11., vasárnap

Egy év, egy tucat könyv: Olvass el egy kedvenc korszakodban játszódó könyvet!

Még csak most kezdődött el az év, de máris március van! Ami azt is jelenti, hogy elérkeztünk a blog olvasós kihívásának harmadik állomásához, amikor is egy kedvenc korszakunkban játszódó könyvet kell elolvasnunk. Kedvenc korszakomból nagyon sok van, úgyhogy nagy örömmel vetettem bele magam az e havi ajánlóba is.

Az ajánlómban az évszázadokkal egy kicsit szabadabban fogok bánni, jegyezném meg ezt csak szépen csendben a félreértések elkerülése végett. :)


1800-as évek: uszályos ruhák, kosztümös karakterek és az amerikai  Dél.
Egy-egy évszázadon belül is nagyon sokféle olvasmány közül válogathatunk, mind témát, mind műfajt tekintve.
Sarah Waters könyve például remek korrajz a sötét viktoriánus Angliáról, de emellett még egy fantasztikus krimi is.
Julian Fellowes Belgráviája a nagybetűs Kosztümös Regény, tele angol lordokkal és illemtudó kisasszonyokkal, no meg sok-sok titokkal és ármánykodással.
Én magam nem kedvelem annyira a túl kosztümös, és túl romantikus könyveket, ám Julianne Donaldson Edenbrooke-ja még engem is levett a lábamról.
Elisabeth Gifford könyve a sötét és borús hangulatával egyszerűn tökéletes volt, a korra jellemző mindenféle giccs és fellengzősség nélkül.
Az ebben a korban játszódó kedvenc könyveim másik fele pedig egy teljesen más vonalat képviselnek, mint az előbb említett regények. Amerika, nagy déli gazdaságok, a rabszolgatartás a fénykorát éli, történetek tele szenvedéssel és szeretettel, amiket sosem felejtünk el. Sue Monk Kidd és Lawrence Hill könyvei örök kedvenceim.

1910-es évek
Az '10-es éveket először nem akartam külön kiemelni, mert ha mondjuk csak két kedvenc korszakomat mondhatnék a 20. századból, akkor ez pont nem lenne köztük, de végül a régebbi olvasmányaimat böngészve ráakadtam két olyan szuper könyvre, amelyek ezt a kort képviselik, így már nem hagyhattam szó nélkül a '10-es éveket.
Amy Stewart könyvének főszereplője három lánytestvér, akik egyedül próbálnak meg boldogulni egy olyan korban, amikor a nőknek igazából még kísérő nélkül sem volt ildomos sehonnan kimozdulnia. Imádtam a Kopp nővérek történetét.
Cat Winters könyve pedig az első világháború idején játszódik, San Diegoban, s a korra olyannyira jellemző okkultizmus állt a történet középpontjában. Nagyon érdekes és különleges könyv volt ez is.

1920-as évek
Na, ez a korszak tényleg nagy kedvencem! Féktelen partik a szesztilalom árnyékában, merész flapper lányok és swing reggeltől estig.
Sajnos még kevés olyan könyvvel találkoztam ami száz százalékosan visszaadná azt a tipikus "roaring twenties" hangulatot... amit én elképzeltem magamnak. :)
De azért van két ilyen kedvencem: Libba Bray könyve egyszerűen fantasztikus, igaz van benne egy kis misztikum, de hát ez nem árt meg senkinek! :) A viccet félretéve a misztikum mellett van még egy hatalmas nagy adag 20-as évek is, benne pezsgővel és sok tánccal tálalva.
Alexandra Ripley szintén nagy kedvencünk A gardéniás hölgy című könyve pedig maga A 20-as évek, a jó és rossz oldalával együtt.

1930-as évek
Ezeket az éveket hozzáakartam csapni a 40-es évekhez, de aztán találtam egy csomó tök jó könyvet, amik remekül képviselik ezt a korszakot. Az Eufória című könyv története antropológusokról szól, akik Új-Guineában tevékenykednek, ez már önmagában nagyon jól hangzik.
Homer Hickman krokodilos könyve egyszerűen tökéletes, nagyon szerettem olvasni, egy igazi dilis road movie történet a 30-as évekből.
Az Einstein lány egy igazán furfangos könyv, amely bizony nem kíméli magát Albert Einsteint sem, Volker Kutscher könyve pedig egy remek 30-as évekbeli krimi, jó történettel és karakterekkel.
A Serena című könyv szintén egy nagyon jól összerakott történet, az irodalom egyik legkülönlegesebb nőjével a főszerepben.

1940-es évek
Mivel itt a tavasz, ezért most a korszakot a "boldog" oldaláról feldolgozó könyveket válogattam itt össze, tehát két romantikust meg egy nagyon különleges könyvet.
Belinda Alexandra Vadlevendulája egy jól megírt történet. Franciaországban vagyunk, levendulaföldeken, éjszakai mulatókban, aztán még kémkedünk is egy kicsit, kell ennél több? :)
Jojo Moyes ugye ő meg Jojo Moyes. :) Helen Bryan könyve pedig egy nagyon kis különleges történetet rejt magában, a férfiak elmentek a háborúba, a nők pedig otthon maradtak. Na, ez a történet pont róluk szól, meg még sokkal többről is.

1950/60-as évek
Ezt a két korszakot szintén nagyon imádom, egymás után következnek, mégis annyira különbözőek és sokszínűek. A Hívják a bábát című könyv, és a belőle készült sorozat is hatalmas nagy kedvencünk, egy kemény lánynak tartom magam, mégis minden egyes epizód után bőgök, mint egy újszülött... de komolyan. A lényeg, hogy imádtuk ezt a könyvet, remek képet fest az ötvenes évekbeli londoni szegénynegyed állapotáról, a háború után lassan újjáépült városról. Ja, és a szereplőket is nagyon szeretem! :)
Szikomorfán születtem: Amerika, Indiana, 1950-es évek, szegregáció és három barátnő, akik egyszerűn fantasztikusak, ahogy a könyv is.
Bizony, a Flavia könyvek is az ötvenes évek közepe felé játszódnak, tipikusan angol, jó stílusban megírt krimik ezek, szerintem inkább felnőtteknek, mint az ifjúságnak.
A nővérek könyvesboltjáról nemrég írtam, az a 60-as évek elejére repít vissza minket egy remek történet erejéig, csakúgy, mint A számolás joga. És ki mástól ismerhetnénk meg legjobban a hatvanas éveket, mint a korszak legikonikusabb frizuráit megalkotó Vidal Sassontól.

Nahát ezek lettek volna az én kedvenc korszakaim. :) Nektek melyik a kedvencetek?
Reméljük minél többen fogunk ebben a hónapban is együtt olvasni, itt, instán és facebookon pedig jöhetnek az általatok választott könyvek! :)

A februári olvasmányokról pedig várjuk a beszámolókat.
#egyevegytucatkonyv #konyvutcakihivas

Zsófi

4 megjegyzés:

  1. Mivel nekem nincs kedvenc korszakom, az megfelelő ha az születési évemből olvasok? 1990
    Én így összekötöttem egy másik kihívással és a Nógrádi Gábortól olvasom a mi Kinizsinket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen.:) Valószínűleg szereted a születésed körüli időszakot is. ;)

      Törlés
  2. Ide bemásolhatom a könyvem értékelését?
    https://konyvekszava.blogspot.hu/2018/03/nogradi-gabor-mi-kinizsink.html?m=1

    VálaszTörlés