oldalak

2018. március 21., szerda

Babaróka és a Tökmagok


Két nagyon aranyos meséskönyvről szeretnék pár szót írni, az egyiket -  Kiss Judit Ágnes: Babaróka ajándéka - óvodáskorú gyerekeknek javaslom, a másik - Berg Judit: Tökmagok a korallzátonyon - a Most én olvasok sorozatban jelent meg, emiatt nagy örömmel forgathatják a már olvasni tudó kisiskolások, de biztos vagyok benne, hogy kisebbeknek felolvasásra is tökéletes.


Kiss Judit: Babaróka ajándéka

Az én gyermekeim imádták az olyan meséket, amikor a saját napi kalandjaikat foglaltam egy történetbe, őket pedig egy kismacival, egy kiskutyával, vagy éppen egy kisrókával személyesítettem meg. Ezeket a meséket idézte fel bennem ez a nagyon szeretnivaló, aranyos kis könyv.

Hétköznapi helyzeteket élhetnek át a gyerekek Babarókával, éppen olyanokat, amilyeneket ők is átélnek nap, mint nap. Mamaróka egyik nap egyszer csak dolgozni megy és Babarókának  először a szomszéd Cicanénihez, majd a Kölyökőrzőbe kell mennie.

Az elválás fájdalmas, hiába a sok érdekes játszótárs a Kölyökőrzőben, és hiába van hinta, csúszda, árnyas fák és tavacska, Mamaróka nélkül semmi nem az igazi. Ám a sétáló tulipánok sok mindenre képesek.

Babaróka lassan barátokra talál, már kedves hely számára a Kölyökőrző. Amikor Mamaróka megbetegszik, ő maga segít bekapni a gyógyszereit, hogy minél hamarabb meggyógyuljon, majd őt is elkísérhetjük az orvoshoz, egy nagy szeretnivaló mackódoktorhoz, aki igen különös módon adja az injekciót. 

Megtudjuk, milyen az, ha Babaróka bal lábbal kel és vajon van-e bátorsága egy bagollyal sétarepülésre menni? Bevásárolunk velük a piacon és bizony kétségbeesünk Babarókával együtt, amikor a mamájával szem elől tévesztik egymást.

Mind-mind olyan mese, amelyek egy kicsi gyerekkel is megtörténhetnek, és minden esetben megnyugtatóan zárulnak az események.   

A mesét Egri Mónika gyönyörűszép illusztrációi teszik még kedvesebbé, színesebbé, aranyosabbá, Babaróka  és Mamaróka mindketten imádnivalóak.


Kedvenc idézeteim: 

"Senki sem tud olyan szépen mosolyogni, mint egy sárga-piros tulipán."


"Az tesz a legjobbat anyának, ha lefekszik 
és hallgatja egy kicsit a rózsákat - zárta le a beszélgetést apa. 
Átkarolta Mamarókát, és bekísérte az ágyba. 
Nemsokára felhangzott kinn a kertben a futórózsák éneke."


"A bagolyról legtöbben azt képzelik, hogy szemüveget hord, 
egész nap csak ül az odújában, és olvas, de ez nem igaz. 
Mondjuk tényleg odúban lakik, sőt, olvasni is szeret, 
ráadásul olyankor szemüveget is visel, 
de közben sorra nyeri a hosszú távú repülési versenyeket. 
Meg a rövid távúakat is. 
Sőt remekül tud repülés közben olvasni. 
Vagy olvasás közben repülni."


Berg Judit: Tökmagok a korallzátonyon


A Most én olvasok sorozat részeként jelent meg a könyv, mely sorozat azt tűzte ki célul, hogy megkedveltesse a gyerekekkel az olvasást. 

4 különböző nehézségi szintű mese készül egy-egy sorozatban, Berg Judit Tökmagok sorozatában ez egy 3. nehézségi szintű olvasmány.

Ennek jellemzői az oldalaként 10-15 mondat, amelyek bővített és összetett mondatok is lehetnek, nehezebb és hosszabb szavakkal. 

Ebben a részben négy tökmag - Benő, Minka, Rézi és Palkó kalandjairól olvashatunk, akik annak kiderítésére vállalkoznak, hogy a sünök és a tengeri sünök rokonok-e. Ehhez a tengerbe kell merülniük, tehát nem akármilyen kalandok lesznek ezek.

Emellett pedig a gyerekek ismerkedhetnek a tengeri állatokkal, megtudhatják mi az apály és a dagály, hogyan kutatnak át egy hajóroncsot a régészek.

Véleményem szerint jó elgondolás a sorozat, kíváncsi lettem a többi részre is.

Bea

A könyveket a Pagony Kiadó oldalán meg is rendelhetitek. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése