oldalak

2017. október 5., csütörtök

Will Mabbitt: Mabel Jones és az Ijesztő Kukac

Mabel Jones 1.

Ha még nem ismeritek Mabel Jonest, akkor javaslom sürgősen ismerkedjetek meg vele, mert izgalmas, fantasztikus és vicces kalandokban lesz részetek, ha figyelemmel követitek tevékenységét.

Ebben az első részben megtudhatjuk, kicsoda is Mabel Jones és miért rabolja el az éjszaka közepén az ágyából egy furcsa szerzet, egy néma lóri, akit Baljósh Kussh-nak hívnak. Miért kell a serdülő Mabel Jonest az Ilyesztő Kukac nevű hajóra vinni, ami tulajdonképpen egy kalózhajó és mint láthatjuk a kalózok még helyesen írni sem tudnak, és ugyancsak ijesztő, ha összetévesztik a  j-t és a ly-t.  Sok jót nem lehet tőlük várni.


Erre a hajóra kerül hát Mabel Jones, aki olyan vétséget követ el, azaz végrehajtotta a szent tettet, amit most leírni is szégyellek, ezzel az ölébe pottyant a lehetőség, hogy egész életében a kapitányt szolgálja a hajón, mert a szent tett elkövetésével bizonyítékot nyert, hogy kalóznövendék, még akkor is, ha Mabel Jones egy lány. Hát istenem, lányok is csinálnak ilyet. Hogy milyet?? Pfujjj, én azt le nem írom. :D:D

Mabel egy zsákban tette meg az utat a hajóig, amelynek kapitánya Idryss Ebenezer Split, aki egy farkas. A gonoszabbik fajtából, akinek embercsontból faragott műlába van, bal szeme rég odalett, de mindezek csak növelték gonoszságát. Amikor pedig meglátta, hogy Mabel Jones egy lány, akkor teljesen kifordult önmagából, hiszen LÁNYOK NEM LEHETNEK KALÓZOK!! 

Mabel Jonest azonban nem olyan fából faragták, aki megijed holmi kalózhajóktól és farkaskapitányoktól. Gyorsan és okosan belátta, ha valaha is haza akar jutni a szüleihez, akkor segítenie kell Split kapitánynak megszereznie a megszereznivalókat, amelyek egy titokzatos X darabjai, és ha ez sikerült, akkor még a szüleihez is hazajuthat a kapitány ígérete szerint. Bár nem túl bizalomgerjesztő ez a Split, Mabelnek nincs más választása. 

Még a kalózok is meglepődnek Mabel Jones ügyességén, aki nagy hasznukra van, sok jó ötlettel és bátor tettekkel bizonyítja rátermettségét, miközben Split kapitány végig feni rá a fogát, és mi olvasók tudjuk, hogy esze ágában sincs Mabelt hazaengedni. 

No de többet nem is árulok el a történetről, azt mondom, szegény Mabel Jones sanyarú sorsa ellenére, a félelmetes és izgalmas kalandok közepette én nagyon élveztem ezt a könyvet, melynek humora is fantasztikus. Vicces, szórakoztató, kalandos, izgalmas, és még barátságok is köttetnek a történet végére.

Már itt vár rám a sorozat második része is, amelyben egy Tiltott Városba juthatunk el, ha ismét Mabellel tartunk.

10/10

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése