oldalak

2017. április 28., péntek

Andrea Mills: Meglepő, de igaz!

Mindennek megvan a maga haszna! Még annak is, ha csak szombat délelőtt jutunk el a könyvtárba és a gyermekrészlegen  sorba kell állni a kölcsönzőpultnál. 

Mert akkor, miután kiálmélkodtuk magunkat azon, hogy mennyien jönnek szombaton könyvtárba (köztük mi is :D) elbámészkodhatunk olyan polcokon is, ahol más esetben éppen csak végigfuttatjuk a szemünket és már megyünk is tovább a regényekhez és egyéb fontos, listára felírt könyvekhez.

2017. április 27., csütörtök

Kristin Hannah: Fülemüle

Nagyon megörültem, amikor láttam, hogy Kristin Hannah írónőnek ismét könyve jelenik meg magyarul, ugyanis a stílusa már a Szentjánosbogár lányok olvasásakor teljesen levett a lábamról.

Az a történet a 70-es évek Amerikájában játszódott, a Fülemüle eseményei pedig a 1940-es évek elején kezdődtek,  a II. világháború árnyékában Franciaországban.

Mivel tudtam, hogy ez egy történelmi regény lesz, még nagyobb érdeklődéssel vetettem bele magam a könyvbe, kíváncsi voltam, mit fog alkotni az írónő ebben a műfajban.
Azt már  elárulhatom, hogy most sem csalódtam. :)

2017. április 25., kedd

Mester Györgyi: Vízió

Novellák

Erről a könyvről nem született még a molyon értékelés, ezért nagyon örülök, hogy én lehetek az első. 

Második olvasásom Mester Györgyitől, az első A hatodik című novellagyűjtemény volt, amiről a véleményemet IDE kattintva olvashatjátok el. 

Nagyon tetszett az a kötet, az írások sokszínűsége gyönyörködtetett, mindenféle történetet olvashattam benne, nagyon sokféle stílusban és témában, a rövid írások igazán frappánsak, olykor elgondolkodtatóak és meghatóak voltak.

2017. április 24., hétfő

Christie Golden: Sötét tanítvány

Star Wars fronton két rossz dolog is történt velem mostanában, kezdjük az elsővel: jött a hír, hogy a Rebels sorozatnak a következő lesz az utolsó évadja, ami csak 15 részes lesz, és egy olyan pletykával is találkoztam, hogy a főszereplők fele túl sem fogja élni az évadot...szuper.
Aztán pedig itt van ez a könyv, ami... FANTASZTIKUS volt! De tényleg... de aztán ugye vége lett, és hatalmába kerített az a furcsa "vége a könyvemnek, mi lesz velem ezután" érzés, bár egy nap alatt elolvastam a könyvet, a történet mégis olyan közel került hozzám, hogy nagyon nehéz volt elválni tőle.

A könyvről annyit kell tudni elöljáróban, hogy ezt a történetetet eredetileg a Clone Wars sorozat hetedik évadjába szánták, de mivel ez az évad végül el sem készült, a készítők úgy döntöttek, hogy valamilyen formában mégis csak jó lenne a törénetet szélesebb körben elérhetővé tenni, és így született meg ez a könyv.

2017. április 23., vasárnap

Heti ez + az



"Nem is történt semmi a héten, nem tudok mit írni a Heti ez + az-ba!" - mondta ezt Zsófi péntek délután, miután reggel teljes meggyőződéssel kijelentette, hogy ő megírja, én meg majd átolvasom és kijavítom, esetleg kiegészítem. Ezzel szemben mindig azon kaptam rajta, miközben azt mímelte, hogy ír, mindenféle videókat nézeget youtube-on, hol sminkelősöket, hol filmtrailereket, vagy éppen instagram live-on tesz fel kérdéseket egy hasonlóan 60-as éveket imádó hírességnek, vagy majdnem hírességnek, de írni nem írt.

Mindeközben arra is volt ideje, hogy hajbakapjon Titusszal azért, mert a fiúk szobájában a rend nem üti meg az ő mércéjét, Bencével pedig azért, mert nem volt hajlandó meghallgatni, hogy mik történnek majd a Star Wars Rebels utolsó évadában. Hiába hangsúlyozta Zsófi, hogy ez csak pletyka még, és nem is biztos, hogy így lesz, Bence hajthatatlan volt, Zsófi pedig mindenképpen el akarta mondani. Így be kellett vetnem anyai szigoromat, hogy hagyja már békén Bencét és térjen napirendre afelett, hogy Bence nem szereti a spoilereket. :)

2017. április 21., péntek

Fiona Gibson: Anya randizni kezd

Ez a könyv egy magamfajta anyukának most igen jólesett. No nem azért, mintha én is randizni akarnék,  de nagyon bele tudtam magam élni Alice helyzetébe, aki kamasz fiúk anyukája és több éve egyedül neveli őket, mégha az én helyzetem nem is ugyanez.

Alice negyvenedik évében jár, hétköznapi, átlagos munkája van, egy iskolában iskolatitkár, ahol a szülők, diákok és tanárok ügyes-bajos dolgait intézi. Ám emellett van egy kreatívabb munkája is, gyönyörű és finom habcsókokat süt otthonában, amit különböző boltokban vesznek át tőle és árusítják. A habcsók üzlet kezd fellendülni, egyre több megrendelése van, a fiai, akik 13 és 16 évesek, nyaralni készülnek az apjukkal, annak új feleségével és húgukkal, akit mindketten imádnak.

2017. április 20., csütörtök

Stephenie Meyer: A Vegyész

Derekasan bevallom, én annak idején Twilight rajongó voltam, egy-két nap alatt végeztem az egyik kötettel, aztán pedig alig vártam a következő részt. 13 éves voltam és a vámpírláz engem is magával ragadott. 

Bella már olvasás közben is nagyon idegesített, aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt a nagy vámpírromantika iránti rajongásom, de azért arra, ahogy befeledkeztem ezekbe a könyvekbe, mindig jó emlékként fogok visszagondolni.

2017. április 19., szerda

J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve

Biztos nem én vagyok az egyedüli, aki ennyire felnőtten kezdi el a Harry Potter sorozat olvasását. Igazából már másodszor kezdek bele, mert 6-7 éve elolvastam egyszer az első részt, de aztán valahogy nem következett folytatás, pedig tetszett. 

A fiúk azóta is kitartóan kérdezgetik, hogy mikor olvasom el végig a Harry Pottert, így március közepén azt mondtam, hogy akkor most elkezdem. Ám ahhoz, hogy teljesen képben legyek, újból elolvastam az első részt is, immáron az illusztrált kiadást.

2017. április 18., kedd

Gyerekeknek

Mandl Péter: Kiskobold és a szőrös idegen

Három rövid történetet olvashatunk Kiskobold életéből. Kiskobold egy kobold, mint az a nevéből is kiderül, a történet szerint a bányában dolgozik, ahol nagyon sok a kobold. De a Kiskobold kalapja történet nem erről szól, hanem egy kalapról, ami Kiskobold fejére esett, majd rá is szorult. 

Egy idő után nagyon ismerősnek tűntek az illusztrációk, legalábbis bizonyos jegyek hasonlítottak valamelyik másik könyvre. Hamar be is ugrott, de hiszen ez hasonlít a kuflikra. Gyorsan megnéztem és megértettem azonnal, hogy miért. Hát azért, mert Kiskoboldot Dániel András, a kuflik megalkotója illusztrálta. 

2017. április 15., szombat

2017. április 14., péntek

Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül

Nagyon régóta szerettem volna ezt a könyvet elolvasni. Nem tudom már, hogy mikor hallottam Nick Vujicicről először, mindenesetre arra emlékszem, hogy ott volt egy végtagok nélküli férfi és fülig érő szájjal vigyorgott és egy gyönyörű nő volt mellette, aki ma már a felesége és gyermekének az anyja.

Valamit nagyon tudhat a pasas, gondoltam magamban, és nagyon érdekelt, hogy mi lehet a titka. Természetesen sejtettem, hogy nagyon pozitív beállítottságú lehet és hatalmas önbizalommal bírhat, ha világszerte motivációs előadásokat tart, sikeres ember és mindeközben boldog magánélete és gyönyörű családja van. Gyanítottam, hogy van valami plusz ereje, amivel fenn tudja tartani ezt az elégedettséget, boldogságot, sikeres életet.

2017. április 13., csütörtök

Mészöly Ágnes: Szabadlábon

Első olvasásom Mészöly Ágnestől az Ez egy ilyen nap volt, ami nekem annyira tetszett, hogy Titusznak is odaadtam olvasásra és jól gondoltam, hogy neki is nagyon fog tetszeni. Olyannyira, hogy ihletet kapott arra, hogy leírja saját egy napját is. A bejegyzést IDE KATTINTVA tudjátok elolvasni.

Ezt a könyvet is oda fogom adni neki pár év múlva, mert biztos vagyok benne, hogy imádni fogja. Én nagyon szerettem, és nagyon örülök, hogy ilyen fantasztikus, színvonalas magyar ifjúsági regények születnek manapság. Ennek a könyvnek is a középiskolai kötelező olvasmányok között lenne a helye. 

A könyv Győri Daniról szól, aki tizenhat éves és gimnáziumi tanuló, az édesanyjával él kettesben, apját sohasem ismerte és nem is tudott róla semmit. 

2017. április 12., szerda

Diane Ackerman: Menedék

Diane Ackerman könyve a második világháború kapujában álló Lengyelországba kalauzol el bennünket.

A könyv elején még tavasz van, történetünk főszereplője a nemrég kinevezett állatkert igazgató felesége, Antonina Zabinski idilli és színes életét éli a varsói állatkertben.

Nappalijukat midenféle elárvult állatkák népesítik be, Antonin pedig örömmel szenteli minden idejét a kis árvák megsegítésére.

Férje, dr. Jan Zabinski pedig a legjobb tudása szerint vág neki az állatkert írányításának, a lengyeleknek már régi vágyuk volt egy ilyen nagy és hatalamas állatkert, amely bármelyikkel felvehetné a versenyt Európában.

2017. április 11., kedd

Csapody Kinga (szerk.) - Nagy Boldizsár (szerk.): Az első

15 remek írást olvashatunk ebben a könyvben egy olyan témáról, ami az emberek legszemélyesebb, legféltettebb, legvédettebb magánügye.

Azt gondolom, hogy sokkal több ember tartja meg magának ennek az eseménynek a jó vagy rossz emlékét, mint ahány elmondja valakinek.

Persze, azt is el tudom képzelni, hogy valaki éppen azért mondja el valakinek, hogy szabaduljon a nyomasztó emléktől, vagy éppen azért, mert csodálatosan sikerült az első, és minél többször szeretné átélni a szép emléket.

2017. április 10., hétfő

Herbjorg Wassmo: A szerencse fia

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre. A Dina vagyok című első részét két évvel ezelőtt olvastam, az egy iszonyúan erős nőről, egy nagyon különleges és kiismerhetetlen nőről szólt. Szélsőséges tulajdonságai ellenére, hányatott sorsa miatt valamiért megértettem Dinát, és nagyon szerettem azt az első kötetet. 

Annyira ő uralta az egész könyvet, az ő vágyai, az ő álmai, a tettei, a szenvedése, a muzikalitása, a szerelmei, hogy bevallom őszintén, amikor megláttam, hogy a történetnek megjelent a folytatása, amely Dina fiáról, Benjaminról szól, nagyon sokáig próbáltam felidézni a fiú alakját, és kétségbe vontam így két év után, hogy volt-e egyáltalán fia, mert egyáltalán nem emlékeztem rá.


2017. április 8., szombat

Izsó Zita - Bach Máté: Pesti nő

„Sokszor úgy tűnik, nem nő vagy, hanem a fény, amely a virágra vetül.” 
/Virginia Woolf/

Nem tudom mit vártam a Pesti nőtől, de az biztos, hogy minden várakozásomat felülmúlta. 

Egy nagyon érdekes, alapos, érzékeny riportkönyvet olvastam, amelyben 27 nő nyílt meg nekünk, mesélt az életéről, a múltjáról, a jelenéről, a terveiről, az életfelfogásáról, az emlékeiről, családjáról, munkájáról és az álmairól.

2017. április 7., péntek

Juhász Gergely: Ütközés

Juhász Gergely első regénye annyira beszippantott, hogy egy délután alatt elolvastam. 

Shawn Graham, a fiatal televíziós története nagyon meghökkentő kezdéssel indít, a férfi ugyanis másnap készül véget vetni életének, ám előtte szeretne egymillió dollárt eljuttatni Martha Tylernek, annak a nőnek, akivel tíz éve frontálisan ütközött, a balesetben a nő gyerekei és férje meghaltak, a nő kerekesszékbe kényszerült.

Shawn tíz éve Martha Taylort látja maga előtt, ahogyan az ütközés előtti pillanatban egymás szemébe néztek és a baleset szörnyűségei miatt rémálmai vannak, nem találja a megnyugvást, önmagát hibáztatja. 

2017. április 6., csütörtök

Liebster Blog Award


Már majdnem egy hónapja, hogy Kathryn, a Simple Autumn blog írója  jelölt minket a Liebster Blog Awardra, nagyon szépen köszönjük neki, és elnézést kérünk, hogy eddig késlekedtünk a kitöltésével.

És most szeretnénk azoktól a kedves bloggerektől és molyoktól is elnézést kérni, akik szintén kihívtak minket különböző tag-ekre, mi pedig nem töltöttük ki őket (eddig). Pedig tök jól esnek nekünk ezek a jelölések! :) Csak tag téren lusta disznók elég lusták vagyunk, így mindig csak tologatjuk őket, de amúgy meg szeretünk töltögetni, mert mindig jó móka válaszolgatni rájuk. 
Ígérjük, megváltozunk tag téren, és minél többet fogunk kitölteni! :) (Az elmaradtakat is bepótoljuk. :D)
Lássuk akkor Kathryn hozzánk intézett kérdéseit:

Sue Klebold: Napsugaram

A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása

A Columbine középiskolai mészárlás 1999. április 20-án, kedden, az Amerikai Egyesült Államokban, Columbine városában, Colorado államban.
Két tizenéves diák, Eric Harris (18) és Dylan Klebold (17) fegyveres ámokfutása során meggyilkolt tizenkét diákot és egy tanárt, megsebesítettek huszonegy embert, majd öngyilkosok lettek.
A Columbine mészárlás az Egyesült Államok történelmének egyik legvéresebb iskolai mészárlása.

2017. április 5., szerda

Lissa Evans: Stuart Horten talányos trükkjei

Lissa Evans rendkívül bájos ifjúsági regényével nem ez volt az első találkozásom, ugyanis a Stuart Horten sorozat első részét már tavaly elolvastam.

És azt kell mondjam, hogy nem is tudom miért halogattam ilyen sokáig a második rész elolvasását, amikor az elsőt is imádtam. Ebben a tekintetben Stuart Horten újabb kalandjai sem okoztak nagy meglepetést, ezek is fantasztikusak voltak.

Stuart (aki tízéves, de egy kicsit alacsony termetű) és April (Stuart elbűvölő és okos szomszédja, akinek van még két ikertestvére, May és June) kalandjai ugyanolyan módon és ugyanott folytatódtak, ahol az első rész véget ért.


2017. április 4., kedd

Hallottátok?


Ezennel új rovatot indítok a blogon, amelyben könyves, filmes újdonságokról, hírekről érdekességekről fogok írni.

2017. április 3., hétfő

Miú, Vau és a Mantyusok

Timo Parvela: Miú és Vau esti meséi


Miúval és Vauval nemrégiben ismerkedtem meg, és ha azzal a résszel nem vettek volna le a lábamról, akkor most válnék rajongójukká.

Nagyon szeretem ezt a két kedves állatot, Miút és Vaut. No jó, Miú nem annyira kedves, inkább amolyan nyávogi, hisztis, nyughatatlan, mindig azt szeretné, hogy az legyen, amit ő akar, és Vau egyfolytában csak vele foglalkozzon. De ezen nincs is semmi meglepő, hiszen Miú egy macska, annak minden jellemző tulajdonságával együtt. 

2017. április 1., szombat

Ezeket néztük


Végre nekem is összegyűlt egy filmes bejegyzésre való megnézett filmem! Sőt, most már gyakrabban fogok filmekről is írni, ugyanis a fiúknak megígértem, hogy minden héten lesz egy olyan filmnézős nap, amikor én is csatlakozom a társasághoz. Ők választhatnak.