oldalak

2017. március 15., szerda

Margot Lee Shetterly: A számolás joga

Először a könyv alapján készült filmmel találkoztam, és örömmel láttam, hogy Octavia Spencer is játszik benne, aki a Help - A segítség című film által lett hatalmas nagy kedvencem. Azonnal tudtam, hogy ezt a filmet biztos, hogy meg fogom nézni.

Amikor pedig megláttam, hogy magyarul is meg fog jelenni a könyv, majd kiugrottam a bőrömből.

A számolás joga alapjában véve egy dokumentumregény. Egy dokumentumregény, ami egészen a második világháború kezdetétől a hidegháborúig és még azon is túl, kíséri végig az NACA (Nemzeti Repülésügyi Tanácsadó Testület), majd későbbi utódja a NASA történetében, fejlődésében nagy szerepet játszó nők krónikáját. 


A könyvben volt néhány szárazabb, tudományosabb rész, ami az aeronautikai kutatásokban nem igazán jártas személyeknek (mint például én) nem igazán mondható érthetőnek, de ezektől eltekintve, egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam a könyvet, hisz lenyűgöző, mindenre elszánt nőket ismerhettem meg.

Könyvünk története az 1940-es évek Amerikájában kezdődik. A férfiak nagy része a tengerentúlon harcol, a munkaerőhiány, mint egy igen komoly megoldásra váró probléma üti fel a fejét. És ha nincsenek férfiak, akkor végül is dolgozhatnak éppen a nők is. Sok száz nőnek változik meg a munkavállalás által az élete, ezek a nők azok, akik kitapossák előttünk, 21. századi dolgozó nők előtt is az utat.

A könyv pontos és alapos korrajzot ad nekünk az 1940-es és 1960-as évekbeli Amerika társadalmáról.

Miközben az amerikai férfiak egy náci diktátor ellen harcolnak egy idegen kontinensen, addig Amerika déli területein virágzik a fajok szerinti megkülönböztetés.

Nevetséges és embertelen szegregációs törvények (feketéknek a busz hátsó helyeire kell ülniük, külön illemhelyiség a feketéknek, stb.) sokasága határozza és nehezíti meg az emberek mindennapi életét.
Délen egy fekete nő ebben az időszakban nem igazán reménykedhetett abban, hogy az élet olyan sok meglepetést tartogat számára a karrierjét illetően. A könyv szavaival élve voltak a jó fekete munkák, és a nagyon jó fekete munkák.

Amikor a virginiai Langley Memorial Repülésügyi Laboratórium felvételt hirdet komputeri munkakör betöltésére nők és fekete nők számára is, Dorothy Vaughan, Mary Jackson és Katherine Johnson még csak nem is sejthetik, mekkora szerepük lesz majd később a NACA-ban folyó kutatási tevékenységek sikerében.
A komputeri munkakör elnevezés számomra kezdetben nagyon mókásnak tűnt, legfőképp az elnevezés miatt, ez a munkakör különleges matematikai érzéket, precizitást és kitartást igényelt.

A II. világháború sok szabályt (jelen esetben íratlan és írott társadalmi normát, szegregációs törvényeket, társadalmi szerepeket) felülírt, ami által a repülés kutatási ágazatában például, nagyon nagy fellendülés volt megfigyelhető. Egyszóval, az embereknek sikerült egy nagyobb cél érdekében összefogniuk, és ésszerűen gondolkodniuk, mondjuk az szomorú, hogy ehhez egy háborúra volt szükség.

A NACA teljes kutatási tevékenységének a nők munkája volt a motorja, Katherine Johnson pedig testközelből vett részt a kezdetben  még csak szárnyat bontogató, majd később egyre magasabb célokat kitűző űrkutatásban, az ő számításai segítettek például az Apollo 13 legénységének visszajutni a Földre.
Azt is hihetetlen volt végigkísérni, ahogy az űrkutatás a szemünk előtt bontakozott ki, fantasztikus, hogy mire vagyunk képesek mi emberek, ha összedugjuk a fejünket.


Dorothy Vaughan, Mary Jackson és Katherine Johnson élettörténetét a repülés, majd az űrkutatás fejlődésével párhuzamosan kísérhetjük nyomon. Megismerjük őket fiatal lányként, édesanyaként, fekete dolgozó nőként, velük együtt örülünk a sikereiknek, velük együtt próbáljuk meg ledönteni a kegyetlen igazságtalanságok, szegregációs törvények falát, s küzdünk meg sok "szorítsd-össze-a-fogad, csukd-be-a-szemed,vegyél-egy-mély-levegőt" tipusú méltatlanságokkal, velük sírunk és nevetünk.

Mindeközben pedig embert küldünk a Holdra. :)

Hatalmas élmény volt a munkásságukat, a harcukat nyomon követni ezeknek a fantasztikus nőknek, akik sosem néztek hátra, csakis felszegett állal előre, és mertek nagyot álmodni, majd kemény munkával megvalósítani őket.

A könyvet köszönöm a Harlequin Kiadónak!

Zsófi

2 megjegyzés:

  1. Nagyon vártam már ezt a bejegyzést, örülök, hogy elolvastátok és véleményeztétek ezt a könyvet! Szerintem a közeljövőben megpróbálkozom vele, bár nem szeretem annyira a dokumentum típusú regényeket, ennek viszont érdekes története lehet! ((:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsian várom Neked hogy tetszik majd! :)

      Törlés