oldalak

2017. március 28., kedd

Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok

A könyvre a molyos figyeltjeink öt csillagos értékelései által figyeltem fel. Aztán elolvastam a fülszöveget, megláttam, hogy a történet a hetvenes évek elején játszódik (ami, ugye még majdnem a hatvanas évek), a még több öt csillagos értékelést, és mivel voltak már jó tapasztalataim aranypöttyös könyvekkel, ezért úgy döntöttem, vágjunk bele.

A történet elején megismerünk két tizenéves fiatal lányt, akik mindketten kilógnak egy kicsit a sorból. Katie Mularkey, aki szerető családban nőtt fel, kilóg a kortársai közül és nagy könyvmoly, a szöges ellentéte Tully Hartnak, aki szintén kilóg a többiek közül, de teljesen más okokból, mint Katie.
Tully életét örökre meghatározza az a tény, hogy az édesanyja kiskorában elhagyta őt, így a kislányt a nagymamája nevelte, az édesanyja Felhő (ez egy felvett hippi név) pedig rendszertelenül és meglepetésszerűen be-betoppan Tully életébe, hogy aztán újra magára hagyja őt.

Egy ilyen Felhő általi, az átlagoshoz képest hosszabbra nyúlt betoppanás alkalmával költözik be Tully a Katie-ékkel szemközti házba, a Szentjánosbogár közbe. Katie-t első látásra elbűvöli a feltűnően és divatosan öltözködő, a szabályokat teljesen figyelmen kívül hagyó Tully.
Pár oldallal később pedig már örök barátságot kötnek, közös álmaik lesznek, egy idő után Tully hivatalosan is a család részévé válik.
A történet ezen pontján még nem igazán tudtam, hogy mivel lesz dolgom, de azt véletlenül sem gondoltam, hogy egy fantasztikus, évtizedeket átívelő "barátságregényt" tartok a kezemben.

A lányok szinte mindent együtt csinálnak, együtt mennek egyetemre, és közösek az álmaik, vagy mégsem?
Aztán ahogy pörögnek a kezünk között a lapok (mert a könyv olvastatja magát), egyre jobban magával ragad minket a két lány története, és itt már érezzük, hogy egy különleges könyvet tartunk a kezünkben.
Katie rájön, hogy talán mégsem azt akarja csinálni, amiről Tully álmodik, férfiak lépnek be a lányok életébe, néha közel kerülnek egymáshoz, néha meg eltávolodnak egymástól, mind földrajzi, mind érzelmi értelemben, de a barátságuk úgy tűnik, mindent kibír.

Elég sokáig Katie volt a kedvenc Szentjánosbogár lányom, Tullyt pedig legtöbbször önzőnek és törtetőnek gondoltam, és úgy láttam Katie több áldozatot hoz ezért a barátságért. Sokszor nem értettem, hogy miért fogadja még mindig vissza Tullyt, s én egy csomó dolgot másképp csináltam volna a helyében. Aztán persze tovább haladva a történettel, rájöttem, hogy az élet éppen ettől szép, hogy nem mindig engedi azt csinálni nekünk, amit az adott helyzetben helyesnek látunk. 
A szentjánosbogár lányok nőkké lettek, s örültem, hogy ott lehettem velük, e két csodás, hol nehezebb, hol könnyebb élet során. 

A könyv sok-sok évet felölel, imádtam ahogyan az írónő beleszőtte az aktuális évek divatját, zenéjét, hangulatát a történetbe.


Az írónő a történet végére rendesen megdolgoztatta a könnycsatornáimat is, egyszerre volt gyönyörű és fájdalmas az utolsó oldalakat végigolvasni. 
Ezek után kíváncsi leszek az írónő nemrég megjelent könyvére is. 
Ez a könyv Anyának is biztosan tetszene, sőt szerintem még a kedvence is lenne!

Én is jó szívvel ajánlom bárkinek, akinek felkelti a fülszöveg az érdeklődését, szereti a női sorsokról szóló regényeket, s szeret egy jó történeten nevetni, sírni, vagy éppen sírva nevetni.

9/10

Zsófi

Fülszöveg:
Nagy ​hatású új könyv szeretetről és veszteségről, és a barátság csodájáról…
1974 nyarára Kate Mularkey már belenyugodott, hogy a nyolcadikos évfolyam társadalmában az ő helye a tápláléklánc legalján van. Aztán legnagyobb ámulatára, a szemközti házba beköltözik a „világ legmenőbb csaja”, és vele akar barátkozni. Úgy tűnik, Tully Hartnak megvan mindene: szép, okos, ambiciózus. Látszólag nem is különbözhetnének jobban. Kate-nek reménye sincs, hogy szerető családjával, akik lépten-nyomon szégyent hoznak rá, valaha is a menők közé tartozzon. Tully viszont csupa titok és csillogás, ám belülről titok emészti. Ők ketten megfogadják, hogy barátok lesznek mindörökre, és a nyár végére „TullyésKate”-té, elválaszthatatlan barátnőkké forrnak össze. 
Így indul Kristin Hannah nagyszerű új regénye. A több mint három évtizeden átívelő, a Csendes-óceán északnyugati partvidékén játszódó Szentjánosbogár lányok két nő megrendítő, nagy hatású története, és egy olyan barátságé, amely életük meghatározó eleme lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése