oldalak

2017. március 20., hétfő

Fotózzunk!

Heidi Adnum: A termékfotózás iskolája

Kézműveseknek, bloggereknek, webáruház-tulajdonosoknak

Amikor a könyvtárban megláttam ezt a könyvet, nagyon megörültem. Mi is készítünk instagramra képeket a könyvekről, és bár régebben sokat fotóztam, azok a fotók nem konkrét tárgyak voltak, hanem emberek, gyerekek, családi pillanatképek, tájak, épületek, így gondoltam minden hasznos tanács jól jöhet a tárgyfotózás terén.

Jól is jött, találtam a könyvben igazán hasznos tanácsokat, jó ötleteket arra vonatkozóan, hogyan legyenek jobbak a tárgyfotóink, miket készíthetünk el otthon is házilag, ami megkönnyítheti, vagy segítheti fotóink elkészültét. 


Mire kell figyelnünk, amikor napos az idő, és hogyan választhatjuk ki a legalkalmasabb helyet a lakásban a fotózáshoz, és még azt is meghatározhatjuk, hogy a nap mely időpontjában tudjuk a legszebb fotókat készíteni, és mikor nem is érdemes próbálkozni. Illetve ha mégis, akkor mire lesz ahhoz szükségünk, és milyen hibalehetőségek fordulhatnak elő.  

A könyv előnye, hogy kerülte a szakzsargont, tehát teljesen könnyen érthető, kezdő fotósoknak is elég jó segítség. A legalapvetőbb tudnivalóktól kezdi, a fényképezőgép kiválasztásától, a fotózáson keresztül a képszerkesztési alapismeretekig. Nagyon széles körben ad egy bizonyos alaptájékoztatást, de kihangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy egyre jobbak és jobbak legyünk, legelőször is a saját fényképezőgépünk használati útmutatóját kell alaposan végigtanulmányoznunk és kiismernünk.

Úgy éreztem ez a felhívás nekem szól, mert bár hosszú évek óta megvan már a jó kis fényképezőgépünk, egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy részletesen, teljes figyelmemmel tanulmányozzam a használati útmutatóját és kihasználjam azt a rengeteg sok mindent, amit a gép tud. Az én kis tudásommal is tudtam vele elég jó képeket készíteni, vagy előszedtem az egyszerűbb, turistagépemet, ezért meg is elégedtem ezzel. Az már más kérdés, hogy a férjem rendszeresen felhívta a kép hibáira a figyelmemet, és tanácsokat is adott volna szívesen a gép kezeléséhez, de én olyankor mindig menekültem előle. :D
De most már nincs mese, nekiülök, alaposan átrágom magam rajta, és közben ki is próbálom a beállításokat és a funkciókat. 

Visszatérve a könyvre, nagyon jó kis kiegészítő ismereteket tartalmaz, mindenképpen ajánlom, különösen tetszettek a riportok a tervezőkkel, akiknek termékei szerepelnek a könyvben, és saját maguk fotózzák őket.  No és persze nagyon szép fotókkal van tele, hasznos könyv mindenképpen. 

8/10

Doug Harman: A digitális fotózás alapjai

Az előző könyvhöz hasonlítva, ez a könyv sokkal több információt tartalmaz úgy nagyjából mindenről. A fényképezőgép fajtáitól kezdve az összes kellékig, amire szükségünk lehet, gondolok itt a memóriakártyákra, elemekre, mindenféle csatlakozóra, különböző objektívekre. Sőt, még a számítógép választáshoz is ad tanácsokat attól függően, hogy mennyire komolyan szeretnénk a digitális fotózást végezni, hobbi vagy munka szintjén szeretnénk-e űzni. Nyilvánvalóan ha komolyabb céljaink is vannak a fényképezéssel, akkor nagyon fontos a számítógépünk kapacitása, a rajta lévő operációs rendszer, elég sok szempont van, amit figyelembe kell vennünk.
A könyv a nyomtatóválasztásban, az operációs rendszer kiválasztásában, a szkennerválasztásban is remek, használható tanácsokat ad.

A bevezető rész után következik a könyv egyik fő része, a digitális fotózás gyakorlata. Bevezet bennünket a képek megkomponálási rejtelmeibe, az élesség, a mélységélesség, az expozíció fogalmaiba és alkalmazásába. Részletesen ismertet meg a fényképezéshez szükséges praktikákkal és technikai tudnivalókkal, kitérve külön a portré- és tárgyfotózásra, a riportfotózásra, az úti fotózásra. De olvashatunk az épületek fotózásáról , a tájképek készítésének legfontosabb szabályairól, a sportfotózásról, az esküvői fotózásról.
Kertek, virágok, állatok, absztrakt fotók, mind-mind témái a könyvnek egy-egy fejezet erejéig.

A könyv másik fő része a digitális utómunka műhelytitkaiba való bevezetés. A számítógépes képszerkesztés technikájával ismerkedhetünk meg. A legfontosabb képszerkesztő funkciókkal, amelyek nagy segítségünkre lehetnek, ha egy képünk nem teljesen úgy sikerült, ahogyan mi elgondoltuk. 

Ez számomra nagyon hasznos volt, mert nem ismertem az én képszerkesztő programomnak minden funkcióját, illetve nem minden esetben tudtam, hogyan tudok megjavítani dolgokat, egyáltalán van-e rá lehetőség. Sokkal több mindenre van, mint én gondoltam
.
Aminek nagyon örültem, hogy egy kissé homályosra sikerült képet remekül ki tudtam élesíteni a leírás segítségével, vagy annak is, hogy megtudtam végre pontosan egy-két funkcióról, hogy tulajdonképpen mire való és hogyan is kell használni.  Sajnos könyvtári könyv, de ezeket a tudnivalókat ki fogom fénymásolni magamnak, hogy legközelebb is használjam segédletként, mert természetesen elsőre azért nem lehet mindent megjegyezni és kipróbálni. Egyértelmű, hogy ez a  könyv  felkerül a könyvvásárlós listámra.

Ezeket a tudnivalókat, információkat, gyakorlatokat gyönyörű képekkel illusztrálták, véleményem szerint ez egy kiváló könyv fotósoknak, vagy fotózni tanulóknak.

10/10

Bea

4 megjegyzés:

  1. Régebben sokat fotóztam én is, sok könyvet átolvastam a témában és az internetet is bújtam, hogy minél jobban értsek hozzá. Belelapoztam ebbe a könybe is és csak alátámaszthatom, ami a bejegyzésben van. Kezdő fotósoknak mindenképpen ajánlom. 🤘😇

    VálaszTörlés
  2. Az első könyvet majd meglesem én is, ha könyvtárban járok, mert ugye én is csinálom (csinálnám) a könyves Instagramot, és sose jön rosszul egy-egy trükk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem jó kis ötletek vannak benne, mindenképpen érdemes elolvasni.:) Nekem is könyvtári volt, most vissza kellett vinnem, de majd Zsófinak is kihozom tanulmányozásra. :)

      Törlés