oldalak

2017. március 9., csütörtök

Anna Woltz: Tess és én

Életem legfurcsább hete

Anna Woltz neve nem volt ismeretlen számomra, ezért amikor a könyvtárban megláttam ezt a könyvet, nem volt kérdés, hogy hazahozom.  

Tetszettek az eddig olvasott könyvei, a Black Box és a Száz óra sötétség. Míg azok a történetek kamaszokról szóltak, itt némileg fiatalabbak voltak a szereplők, pontosabban Tess 11 éves, Samuel pedig 10 éves.

Samuel a családjával nyaral a szigeten, amikor a két évvel idősebb bátyját, Jorrét baleset éri, egy gödörbe esik és eltörik a lába. Anyukája migrénnel küzd a házban, ezért édesapjának el kell vinnie a komppal a szárazföldre, mert csak ott van kórház. 


Közben Samuel megismerkedik Tessel, a 11 éves kislánnyal, akinek anyukája az orvos asszisztense.

Tess táncolni tanul, és furcsa dolgokat kérdezget Samueltől, akinek azonnal rabul ejti a szívét a lány, ezért még keringőzni is hajlandó vele egy parkolóban. Így kezdődik az az egy hét, ami kettőjük közös kalandja lett a végén, bármilyen furcsán is indult. 

És továbbra is furcsa eseményeknek lehetünk részesei, a parkolóban megjelenik egy öregember, aki a sárga madarát gyászolja. A két gyerek ígéretet tesz, hogy segítenek eltemetni a madarat. 

Tess továbbra is furcsán viselkedik, hamarosan fény derül arra is, hogy miért. Egy hete van arra, hogy megismerje az apját. Egy hete arra, hogy eldöntse, akarja-e apjának, vagy sem. Samuel is belekeveredik az események sűrűjébe, és míg azt gyakorolja, hogy megtanuljon a családja nélkül egyre több időt tölteni, Tessel tölti minden idejét és a szigetre, a Tess-ék nyaralójába érkezett pár ellátásában segédkezik.

Közben megtudjuk, hogy miért vannak Samulnek rémálmai és miért akar a családjától minél több időt távol tölteni, de az öregúr megvilágítja neki a dolgokat, ami után máshogy lát mindent. 

Amikor úgy néz ki, hogy az események nem úgy alakulnak, ahogy Samuel szerint kellene, a tettek mezejére lép. A végén minden a helyére kerül, minden megtörténik, aminek meg kell történnie.


Nagyon bájos, szeretetteli könyv, az élet szépségeivel és nehézségeivel, sokszor vidám és néhol szomorú és megható. Tess és Samuel nagyon szeretnivaló páros, imádtam a biciklizéseiket a szigeten, a párbeszédeiket és az egyezségeiket, no meg a kalamajkát, amibe keveredtek. Tetszett, hogy nem volt a könyvben gonosz, nem kellett senkit sem utálni, könnyed volt és vicces, de komoly témákkal is foglalkozott.

Nagyon-nagyon jó élmény volt ez a könyv, igazi meglepetés, és talán azt is ki merem jelenteni, hogy Anna Woltz könyvei közül ez tetszett a legjobban.

10/10

Bea

Fülszöveg:
A vakáció első napján a bátyám eltörte a lábát. Szóval elég rosszul járt, de nekem pont ez volt a szerencsém, mert a rendelőnél találkoztam Tess-szel. Tess szeme barna, és arany pöttyöcskék vannak benne. Sosem kér bocsánatot és szeret parancsolgatni. Ap apja nem is tud arról, hogy létezik.

Csak egy hete van, hogy megismerje az apját. Nekem is csak egy hetem van, hogy vele legyek. Úgyhogy segítek neki. Hét napig vagyunk a szigeten, de ez életem legfurcsább és legboldogabb hete.

Töltsd Tess-szel és Samuellel ezt az izgalmas hetet, melynek során a tizenegy éves Tess megszelidíti az apukáját, a tízéves Samuel pedig rengeteget gondolkodik barátságról és családról, örök búcsúról és első szerelemről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése