oldalak

2017. február 5., vasárnap

Heti ez + az


Zsófi:
Miközben írom ezt a bejegyzést Anya és Titi épp itt jógáznak mellettem, én pedig jókat mosolygok magamban, pedig jobban tenném ha én is jógáznék velük. 
Már annyiszor megfogadtam én is, hogy nekilátok, de aztán persze mindig közbe jött valami.
Amúgy, ha jobban belegondolok, akkor végül is okolhatom a külső körülményeket is. Ugyanis van egy jó kis jógás könyvem nekem is, de két alkalom könyves jógázás után rájöttem, hogy utálok így könyvből, úgy legalábbis, hogy nem tudom folyamatosan csinálni, mert két gyakorlat között mindig meg kell állnom elolvasnom a következőt (mondjuk ez a probléma magától is megoldódna, mert gondolom előbb-utóbb menne könyv nélkül is.)
Persze jógázhatnék videók után is, de ebben az esetben is különféle nehézségekbe ütköznék, például a laptopot nem látom szemüveg nélkül (szemüvegben meg ugye nagy hülyeség lenne jógázni), tv meg csak a fiúk szobájában van, ők meg gondolom milyen vicces dolgokat tudnának kitalálni, ha ott jógáznék, szóval ez is kilőve.

Jó, jó persze tudom, hogy most csak a kifogásokat keresem, de ha nem lesz már ilyen hideg, majd eljárok megint futni. (tudom megint itt egy újabb kifogás) :).

Mostanában a hajam és én nagyon jól kijövünk egymással. :) A frufrum lenövesztését még nyár végén kezdtem meg, és hát az iszonyatos volt. De most már végre elért egy tűrhető hosszúságot, és így már nem lóg állandóan a szemembe.
Ha másnap megyek dolgozni,  a hajmosást mindig késő estére hagyom (az elméletem az, hogy így biztosan kibír majd két napot zsírosodás nélkül - így leírva jó nagy hülyeségnek tűnik, én is belátom), és hajszárítás helyett mindig az esti filmnézést választom inkább, így általában mindig vizes hajjal alszom el. És láss csodát, reggel így olyan csodálatos lesz a hajam, hogy csak na, még egy picit hullámos is, ami egész nap kitart, és ez nagy szám, eddig ugyanis bármilyen eszközzel hullámosítottam a hajam, semeddig sem tartottak. Egyszóval nagyon örülük, hogy ebből a lustaságból vizes hajjal alvásból ilyen jó dolog sült ki.
Egy-két hónappal ezelőtt egyébként nagyon elkapott a hajbeszárítási láz, és mindenféle youtube videók után úgy döntöttem, hogy ezt én is meg tudom csinálni, természetesen nem tudtam, legalábbis a saját hajammal nem boldogultam, viszont az Anyáét szuperül meg tudom csinálni. :)

A héten megérkezett az első Ebay-es rendelésem is, egyszer már rendeltem valamit, de az nem érkezett meg és egy csomót kellett leveleznem, míg visszautalták az árát, úgyhogy elment a kedvem az egésztől. Most viszont úgy döntöttem, hogy egy nagyon kis összegért próbából csak rendelek valamit, ami rendben meg is érkezett. A vicc az egészben mondjuk az, hogy Kínából Magyarországra 6 nap alatt meg is érkezett, a sokkal rövidebb Magyarországon belüli postai szállítás viszont 18 nap alatt zajlott le. Éljen a Magyar Posta (no meg a "gyorsasága")! :)

Bea: 
A posta szidalmazásába én is beszállok egy kicsit. Rendeltem a webshopban, azaz a postaboltban bélyeget, nagyobb mennyiséget, ugyanis a Posctrossingos képeslapokra mindig valami szép bélyegért kuncsorgok a postán, és ezt nem minden eladó veszi  kedvesen. Általában a legkézenfekvőbb és legjellegtelenebb székes sorozatból adnának, de szeretik még az Európán kívül és belül bélyegeket is. Én nem annyira, ők meg az időt nem szeretik tölteni a többi bélyeggel, csak akkor azt nem tudom, hogy miért tart egy postahivatal egyáltalán bélyeget?? 

Ezért gondoltam rendelek. Viszonylag gyorsan meg is jött, bár azon morogtam egy kicsit, hogy miért nem lehet postaautomatába kérni a csomagot, akkor feleennyi lenne a postaköltség, de beletörődtem, hogy postásautó hozza ki dupla annyiért. Nagyon gyorsan meg is érkezett hiánytalanul az általam kiválasztott bélyegekből álló csomag, ám a legutolsó állatkölykös sorozatnál ért a sokk, a bélyegek rá voltak ragasztódva a borítékra, amibe elvileg bele kellett volna tenniük!! A jobb alsó sarokban láthatjátok is őket áztatás után. Tudom, azonnal reklamálnom kellett volna, pedig le is fotóztam minden fázisát még a bélyegek leáztatásának is, de mégsem tettem. Hogy miért? Az előttem is rejtély. Most már csak remélni tudom, hogy a képeslapok elmennek ezekkel is simán.


Zsófi tényleg remekül tud hajat szárítani, így igyekszem összehangolni a hajmosásomat a szabadidejével. Olyan utána a hajam, mintha fodrásztól jöttem volna éppen. Nemrég úgy alakult, hogy mégsem volt itthon, ám Apa felajánlotta, hogy majd ő megszárítja!!! Megörültem nagyon, el is helyezkedtem kényelmesen, Apa pedig szárított egy kicsit itt, egy kicsit ott, aztán kikapcsolta a hajszárítót, mondván kész is vagyunk. Meg kell hagyni, Apa gyorsaságára nem lehet panasz, kb. annyi idő alatt megszárította az összes hajamat, mint Zsófi egy tincset. Hogy teljesen száraz lett-e, azt már a fantáziátokra bízom, de végülis a gesztust azt nagyon értékeltem. :D:D:D

Két adag képeslapot megmutatok még, amit a Postcrossingos képeslapozáshoz gyűjtöttem be. Bár nem tudom mennyit lesz szívem belőle elküldeni, mert egy jó pár darab nagyon jól mutatna képkeretben is a falon. ;)

100 db-os Amazonról rendelt Dog Art kollekció

Ezek a Shopping City-beli Butlersből valók

Nézzétek meg a héten olvasott könyveinket is, szokás szerint jó kis olvasmányok voltak!

Legyen szép jövő hetetek! :)

Bea és Zsófi

2 megjegyzés:

  1. Jó hogy korán keltem és kétszer is elolvastam a bejegyzést. Ez jó kis meglepi volt. Zsófikám a te hajad természetesen szép! /Az engedetlensége is ezt mutatja/ Azért meglepődtem az anya hajszárításán is. A jógáról és a tornagyakorlatokról annyit, hogy ezekkel pontosan én is igy vagyok - keresem a kifogásokat-, neked még nem késő elkezdeni, én futni nem bírok, de a könnyebb jógagyakorlatokat meg kéne próbálnom. Majd talán holnap reggel kezdem 10 perccel. Egyébként gratulálok jó kis írás, még biztosan elolvasom ma többször is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te mindig korán kelsz, hehe.:) Örülünk, hogy sikerült meglepnünk.Puszi :)

      Törlés