oldalak

2016. szeptember 22., csütörtök

Vancsó Éva (szerk.): Ajtók és átjárók

A Főnix Könyvműhely „Ajtók és átjárók” című fantasy antológiája tizenhárom történetet rejt arról, hogy milyen veszélyekkel és kalandokkal járhat kinyitni egy ajtót. Rejtőzhet mögötte újabb átjárók sora, egy titokzatos kert, egy teljesen idegen világ, esetleg tündérek, törpök, trollok várhatják a gyanútlan utazót. Ráadásul sok átjáró kétirányú, így aztán garázdálkodhatnak vérfarkasok Debrecenben vagy alvilági démonok Budapesten. 
Az antológia különlegessége, hogy a megható emberi történetek, a klasszikus, könnyed kalandok és az urban fantasy novellák tökéletesen megférnek egymás mellett. Mindenki találhat benne ízlésének, hangulatának megfelelőt.

A fantasy, mint stílus nagyon távol áll tőlem, de úgy gondoltam, hogy ezzel a novelláskötettel teszek egy próbát. Mégsem olyan nagy lélegzetvételű, mintha egy regénybe vágnám a fejszémet, kis lépésekkel barátkozhatunk egymással.

A kötetben szereplő 13 novella közül voltak olyanok, amelyek nagyon tetszettek,  és voltak, amelyek kevésbé. Volt, ami nagyon távol állt tőlem, de azért igyekeztem barátságot kötni vele. Néha sikerült, néha nem. Akkor merültek fel kifogásaim olvasás közben, amikor kurtán-furcsán, hirtelen lett vége a történetnek.  Amúgy is nehezen tudtam átvenni a hangulatát, de amikor sikerült, már ott voltam a történetben, akkor egyszer csak vége lett. Persze vannak efféle szépirodalmi és egyéb novellák is, úgyhogy itt nem a fantasy jelleggel volt bajom, alapból nem annyira kedvemre valók a hirtelen véget érő történetek. 

Nincs ellenemre, sőt esetenként szeretem, ha gondolkodni kell a történetek végén, a könyvben ilyen lehetőségeket is kaptam, és mivel a műfajban való járatlanságom okán, halvány elképzelésem sem volt arról, hogyan néznek ki egyes teremtmények, a képzelőerőmet és a fantáziámat igazán meg kellett dolgoztatnom. 

Olyan volt ez nekem, mintha egy elvarázsolt kastélyban járnék, rácsodálkoztam erre a világra, kíváncsian vártam mit hoz a következő történet, milyen világra nyílik a soron következő ajtó. Varázslók, csontvázfarkas, rúnajelek,sárkányok, démonok, nexusok, mágia, máguskirály, vérfarkasok,arkánum, manók,orkok, vámpírok, mind-mind távoliak számomra, ám most kinyitottam az ajtót a világukra és tettem egy rövid kirándulást.

Nem mondom, hogy gyakran szeretnék velük találkozni, de igazán rendkívüli kalandokban lehetett részem ezeket a történeteket olvasva, és hálás vagyok, hogy valamiféle mágia a kezembe varázsolta a könyvet.


Élveztem, jól szórakoztam, egy-két történetben szerelem, szeretet is helyet kapott, még megható írást is olvastam, amit egyáltalán nem vártam, elégedett vagyok a könyv nyújtotta élménnyel.

Azt gondolom, ha valaki hozzám hasonlóan járatlan a fantasy világában, de szeretne egy kicsit bekukkantani, annak megfelelő választás lehet akár ez a könyv, segítségével képet alkothat arról, hogy érdekli-e ez a műfaj, szeretne-e egyáltalán a témában még olvasni. Az a véleményem, hogy én fogok még kirándulást tenni ilyen témájú könyvek, történetek felé, ha nem is túl gyakran, de szeretnék még benézni, óvatosan barátkozni ezzel a műfajjal.

A könyvet köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!

8/10

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése