oldalak

2016. július 9., szombat

A Hónap Könyve(i) júniusban

Ismét nehéz volt a választás, de megszületett a döntés, hogy mely könyvek voltak a hónap könyvei számunkra júniusban.

Randy Susan Meyers: A gyilkos lányai
Számomra ez egy megrázó történet volt. Két kislány, majd felnőtt nő életét követhetjük nyomon. Olyan lányokét, akiknek az apja megölte az édesanyjukat. Ők ennek tanúi voltak. Az apa börtönbe kerül. A lányok ezzel a nyomasztó múlttal próbálnak megbirkózni az élettel, próbálják feldolgozni a szörnyű tragédiát, az egész félresiklott életüket, és a történet nagy kérdése az apa is. Hogyan viszonyulnak hozzá, hogyan egymáshoz és hogyan a családjukhoz. A szeretet, a család ereje, a remény végig ott volt a lányok történetében.
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Louise O'Neill: Örökké a tiéd
Egy disztópia, amit nem akarhat senki. Kegyetlen, a nőkkel szemben. Ugyanakkor elgondolkodtató, mivé válhat a világ, és akarunk-e ilyen életet. Jól volt megírva a történet, és bár voltak nagyon idegesítő részek is benne, azt hiszem az szükséges volt a történethez. Igazán figyelemreméltó könyv. 
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Geronimo Stilton: Nem vagyok én szuperegér!
Egy szokásosan aranyos Geronimo történet, amelyben kedves rágcsálóbarátunk bennragad egy liftben, és a kaland után Muszkoli egy túlélő túrára cipeli el, ahol a tisztelt rágcsáló főszerkesztő megtudhatja, mire is képes valójában. Az embert, akarom mondani a rágcsálót is érhetik meglepetések.:)
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Mary Higgins Clark: Téged nem lehet elfelejteni
Igazi kikapcsolódás volt ez a könyv, feszültségek sorozata, egy régi gyilkosság rekonstruálása. Minden fejezetben mást gyanúsítottam, remekül keverte az írónő a szálakat. Nem voltak nagy bonyodalmak, egyszerűen azonban minden szereplőre oda kellett figyelni, és izgulni, hogy a gyilkost időben elkapják.:)
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Jim Sephard: Áron könyve
Megrázó, tragikus történet a varsói gettó építése idejéből. Az életben maradás kegyetlen valósága, majd az élet hihetetlen szörnyűségei, a 13 éves Áron tolmácsolásában. Kemény, letaglózó történet.
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Holden Rose: A harmadik
Először én olvastam el, aztán Titusz. A nyaralásból hazatérve nyomtam a kezébe a könyvet, mert úgy gondoltam, hogy ez igazán neki való. Nem is csalódtam, és ő sem, nagyon tetszett neki is. Közben persze megosztotta gondolatait a tetteseket illetően, és faggatott, hogy jól gondolja-e. Nem árultam el neki, ezért gyorsan elolvasta.:) Már a második részt, a Nyúl aktát olvassa, és alig tudom leállítani, hogy ne mesélje el, ma már többször is belekezdett, mert én is hamarosan el szeretném olvasni.:)
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Barbara Claypol White: Félúton
Nehéz témákat feldolgozó, szeretettel teli történet. Öregségről, betegségről, öngyilkos hajlamokról, az élet feldolgozhatatlan tragédiáiról. Arról, hogy a szeretet, egy társ, a barátság csodákra képes, arra is, hogy szépnek lássuk a világot, amikor már azt hittük, hogy egy reménytelen hely.
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

William R. Forstchen: Egy másodperccel később
Egy konzervgyűjtögetésre ösztönző, igazi apokaliptikus hangulatú könyv volt, nem volt függővéges,  ám én már így is alig várom a második részt.
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Homer Hickam: Vigyük haza Albertet!
A címben szereplő Albert egy aligátor, akit egy házaspár Homér és Elsie Amerika nagy részét végigkocsikázva,  hazaszállítmányozzák Floridába. Az utazás közben találkoznak John Steinbeckkel, statisztálnak egy Tarzan filmben, radikálisak lesznek, és még egy csomó őrült és érdekes dolog történik velük. Nagyon egyedi, különleges és szeretetteljes történet volt ez, úgyhogy addig rágom Anya fülét, míg el nem olvassa ő is. :)
A teljes bejegyzést IDE kattintva olvashatjátok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése