oldalak

2016. április 10., vasárnap

Heti ez+az




Ezekről a könyvekről írtunk a héten:

Az özvegy
Még mindig nem tudom eldönteni, hányadán állok a könyv befejezésével, az azonban biztos, hogy szerettem olvasni, végig lekötött, sőt letenni sem tudtam, és az is biztos, hogy nem felejtem el egyhamar, még egy hét után is foglalkoztat, hogy akkor most jó volt ez a befejezés vagy sem. (Bea)

Drága nagymamám
Érzékenyen érint minden nagymama témájú könyv, így ennek a könyvnek a történetei is megérintettek, megmosolyogtattak, meghatottak, emlékeket idéztek. (Bea)

Képregények
Három remek képregényt tartalmaz a bejegyzés, két történelmi témájút, az Egri csillagokat és a Szigetvár ostromát, amit ismételten csak javasolni tudok a történelem tananyag mellé kiegészítésként azoknak, akiknek annyira nem szívszerelme e tantárgy. Az Egri csillagokat jó volt feleleveníteni ebben a rövid, képes formában. A Szigetvár ostroma igazán szép kivitelű, igényes képregény volt. A harmadik pedig Rejtő Jenő, A három testőr Afrikában pedig vicces és szórakoztató volt. (Bea)

Versek és mesék
Időnként nagyon jólesik gyerekverseket olvasni, néha-néha hazahozok a gyermekkönyvtárból párat. A mostaniak inkább újabb kiadású könyvek voltak, nagyon élveztem őket. Volt amelyik nagyon tetszett, és volt amelyik kevésbé. (Bea)

Papírvárosok
Az új rovatunk, a TitkOLVASás keretein belül olvastuk el ezt a könyvet. Nem nyerte el a tetszésünket, egyikőnknek sem. John Green könyveiből biztos, hogy fogunk még szemezgetni a rovatba. Nagyon izgalmas és egyben nehéz is úgy olvasni, hogy közben nem csacsogunk egymással a könyvről, mert egyébként mindig ezt csináljuk. :)
Várni a másik véleményét meg még izgalmasabb, nem gondoltam volna, hogy ennyire egy véleményen leszünk Anyával erről a könyvről. :) (Zsófi)



A közösségi média nagykönyve
Ez egy hasznos kis könyvecske, ami segít eligazodni a közösségi média világában. (Zsófi)

Szombaton kiválasztottuk a Hónap Könyveit: A ide!


 Hónap Könyve(i) márciusban blogbejegyzésért kattinst
Miegymás:

Zsófi:
A hajgöndörítés problémája (már amennyire problémának lehet ezt nevezni) megoldódott. Ugyanis megelőlegezett névnapi ajándékként kaptam egy Remington kúpvasat. Még csak egyszer próbáltam ki, de meg vagyok vele elégedve, egyszerű használni, és a hullámok viszonylag sokáig benne maradtak a hajamban.
Bár Bencétől megkaptam, hogy úgy nézek ki, mint egy spániel, Apa meg megkérdezte, hogy mi ez a szalagavatós frizura, meg azt is mondta, hogy az egyenes jobban áll. Hm...amúgy sokszor mondanak nekem ilyesmiket, úgyhogy már megszoktam. :)
Anya és Titi szerint jól állt, rájuk hallgatok. :)

Tegnap nagy lelkesen csináltam egy ilyen sütit: link. Hát nem ilyen lett, hanem kész katasztrófa. Még szerencse, hogy az íze jó, de most egy darabig azt hiszem megint nem sütök magamban semmit...

Bea:
A süti jó lett, bár Apa azt mondta felszeletelés előtt, hogy olyan, mint egy nyílt, gennyes seb, de felszeletelve szerintem egészen szép lett. Az ízével pedig semmi baj nem volt, finom lett. Zsófi azonban nem engedte meg, hogy lefotózzam, se egészben, se szeletelve. Így ezt a képzeletetekre bízom.:) Szerencsére a kedve nem ment el, levonta a következtetéseket, és az előbb már azt magyarázta itt mellettem, hogyan fogja legközelebb csinálni. Már előre látom sorsunkat, hónapokig csak Battenberg süteményt fogunk enni, amíg Zsófi nem tökéletesíti a receptet.:D
Bár a Pavlova tortával csak kétszer próbálkozott, aztán feladta.:) Azért megettük azokat a valamiket is. :D

A cérnával való szőrtelenítés témája ismét felmerült a héten. Megtudtuk, hogy Ausztriában a török kozmetikákban cérnával szedik a férfiak (!) szemöldökét!! Szóval mégiscsak működhet a módszer. :) A cukorgyanta nem került kipróbálásra, de ahogy Zsófit ismerem, nem merül feledésbe a dolog. :)


Heti zeneajánlatunk:
A héten Youtube böngészgetéseim során rábukkantam pár olyan Kinks számra, amit még sosem hallottam ezelőtt,  így egész héten ezeket hallgattam. Egy kicsit olyan érzés volt ez, mintha egy új albuma jelent volna meg az egyik kedvenc zenekaromnak. Ezzel az érzéssel nagyon ritkán találkozom, ugyanis többnyire az összes kedvenc zenekarom feloszlott jó pár éve, vagy rosszabb esetben már a zenekar alapító tagok sem élnek. De hát ez van, ha valaki csak hatvanas évekbeli zenéket hallgat. :)
A Kinks nagyon közel áll a szívemhez, a fiúk itthon húznak is ezzel, hogy jobban szeretem a Kinkset a Beatlesnél, de hát ez az igazság. :) Ugyanúgy szeretem a gyors, bluesos számaikat, mint a későbbi dallamosakat is.


Legyen szép jövő hetetek!

Bea és Zsófi

7 megjegyzés:

  1. Jó ez a hullámos haj, nekem is tetszik! :) A sütinél meg sose az a fontos, hogy hogyan néz ki, hanem, hogy finom-e. Mi legalábbis a családban már megszoktuk, hogy ne ítéljünk ezügyben a szemünk alapján. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) :)
      Akkor most már én is a ne ítélj a külső alapján elven fogom értékelni a sütieimet! :) :) Az íze az tényleg nagyon finom lett, úgyhogy ez vigasztal. :)
      Zsófi

      Törlés
  2. A "kúpvas" nem tudom mi, elég rémesen hangzik, az eredménye jó lett. Kell egy kis változatosság, vagány!
    A további szépségötletektől (cérna, gyanta) én elzárkóznék...
    Jó sütögetést, lényeg az íze! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) :)
      A kúpvas tényleg elég ijesztően hangzik, de jól lehet bánni vele, legalábbis én csak egyszer égettem meg vele a kezem. :)
      A süti íze végül is most is jó volt, legközelebb meg hátha már valami emberibb formája is lesz. :) :)
      Zsófi

      Törlés
  3. Nagyon szépen behullámosította a hajadat a hajsütő!
    Egy pár héttel ezelőtti panaszpmhoz visszatérve, a héten háromszor is voltam futni. Nem sokat, páran ki is röhögnének érte, de büszke vagyok arra, hogy egyáltalán rávettem magam! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Neked meg gratulálok a futáshoz! Legyél is büszke magadra! :) :) Engem Anya szokott kiröhögni futás közben, a technikámat találja mindig nagyon viccesnek. :)
      Mi a héten egy kicsit ellustultunk futás terén, de jövő héten újra belevetem magam! :)
      Zsófi

      Törlés
    2. Reméljük az idő is jó lesz hozzá! Ilyen felhős ég alatt csak lustulni és olvasni jó :)

      Törlés