oldalak

2016. március 15., kedd

Szabó T. Anna - Lackfi János: A nő meg a férfi/Verslavina

Lackfi János és Szabó T. Anna virtuozitása a versfogyasztók egyre szűkülő csoportjánál sokkal szélesebb körben volt ismert már eddig is. Azonban most, a legnépszerűbb közösségi portálon, olyan dologba fogtak (ösztönösen és játékosan), ami lavinaként söpört végig a neten, és rántott magával ismert és még kevésbé ismert alkotókat. Ez a #verslavina. Egy ajándékversből kiinduló, majd azt kinövő improvizációs asszociációfolyam, ami nagyon szépen mutatja meg, hogyan is működik az alkotás, kiben, milyen válasz születik egy-egy szövegre. Tizenhat szerző - Lackfi János, Szabó T. Anna, Acsai Roland, Botos Máté, Demény Péter, Györe Gabriella, Hartay Csaba, Jónás Tamás, László Noémi, Lázár Júlia, Kiss Judit Ágnes, Kun Árpád, Mesterházi Mónika, Mészöly Ágnes, Molnár Krisztina Rita - nők és férfiak, férfiakról és nőkről. A nő meg a férfi negyven verse nem csak azoknak igazi csemege (hol önfeledt nevetés, hol könyörtelenül őszinte tükör), akik a negyvenes éveikben járnak, de nekik mindenképp. 

Sajnos be kell vallanom, azok táborába tartozom, akik kevés verset olvasnak. Talán lassan múlt idő lesz ez, mert mostanában mintha gyakran szembejönnének velem a versek, facebookon, molyon, és én szívesen elidőzök velük, elmélázok rajtuk és megállapítom néhányról, hogy milyen kedves, bájos, megható, szívfacsaró, olykor pityergek is rajtuk. Azt mondhatom, hogy a versek kezdenek meggyőzni. És mivel nem kell őket elemeznem, nem kell kitalálnom, hogy a költő mit is akart a verssel mondani, csak arra kell figyelnem, hogy belőlem milyen érzéseket váltott ki, milyen hangulatba kerülök tőle és milyen gyönyörűen megírta a költő a gondolatait, a tavaszt, a szerelmet, a legyőzhetetlen szomorúságot, a boldogságot, milyen szépen követik egymást a szavak, lassan barátságot kötünk. A versek és én.

A Verslavina versei játékos versek és komoly versek. Legtöbbször vidámak, nevettetőek, de néhol megcsillan bennük egy kis mélabú és szomorúság. 
Ez egy szórakoztató verseskönyv, amiben magadra, férjedre, szomszédodra és barátaidra ismerhetsz. Ráismerhetsz a férfira, aki bár negyven, de még fűti a hév, meccset, koncertet látogat, ott talán fűzi még a lányokat, de ha hazamegy, lehet, hogy ő a nyuszi, mert nem hagyja szóhoz jutni anyuci.  A férfi lehet macsó, lehet vagyonos, a fűnyírásban azért alapos. Nézegeti az elmúlt éveket, néha fiatal feleséget és kicsi gyereket, mert a férfi, ha negyven, akkor  tudja mit tegyen. Még akkor is, ha később tetteitől megretten. :)
A nő ha negyven, akkor mit tegyen? Nem tehet mást, éli tovább házasságát, szingliségét, anyaságát. Lehet víg és felszabadult, nem aggódik, hogy a tej kifut, profi háziasszony és negyven már ő, mit neki negyvenesen még egy csecsemő. Megbirkózik a nő mindennel, férjjel, kisgyerekkel, szeretővel. Ha nő már elmúlt negyven, életéről sok minden ellebben, könnyebb és nehezebb egyszerre, egy negyvenes nő élete. 

Ilyesmikről szólt a verslavina, igazán a megszólított és megverselt célcsoportban éreztem magam, és remekül szórakoztam, sokat nevettem. A kötet közepén kezdtem érezni igazán az oda-vissza, adok-kapok hógolyózást, amiből az egész lavina kialakult. Élveztem az egymásnak  rímekben történő feleselgetést, és bár a facebookon nem voltam szemlélője a kialakulásának, most szívesen és örömmel vettem részt e rímcsatában. 
És ne felejtsük el:  a férfi és a nő örök ellenségek, örök barátok és örök társak, egyik sem lehet meg a másik nélkül, és bár legtöbbször mindkettő mást akar, azt egymással, egymás társaságában szeretnék csinálni. 

Talán ezért jött létre egy ilyen vicces, ugratós, ironikus, néha keserédes verslavina, mert férfi és nő együtt játszotta és írta. /Nekem negyvenesnek tetszett eme remek versegyveleg.:)/


A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Bea

2 megjegyzés:

  1. Nem értem a fanyalgókat... lehet itt-ott közhelyes, de maga az élet van ezekben a szösszenetekben. Sok humorral, álcázott fájdalommal, de csak így lehet. Szerintem is remek kis könyvecske. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon tetszettek a versek, a közhelyekkel, a mindennapokkal, a humorral, pedig tartottam tőle. :)

      Törlés