oldalak

2016. február 19., péntek

Tim Winton: Hajsza

Fred Scully, az egyetemi tanulmányokba is belekóstolt ausztrál kétkezi munkás a családjával együtt kiválasztott új otthon elkészülte után egy írországi repülőtéren várja feleségét és kislányát, de csak az anyja által magára hagyott hétéves Billie érkezik meg - az őt ért sokktól hosszú időre némaságba zárkózva. 
A könyv kettejük útját mutatja be a korábban Európában töltött évek kedves emlékekkel teli helyszínein át, az utazást, melynek során az apa mind jobban beszűkülő tudattal keresi feleségét. 
A válságos pillanatokban nagyszerű jellemről tanúbizonyságot tevő kislánya tartja benne a lelket: ő az, aki végül megóvja a férfit személyiségének  teljes szétesésétől.

A Könyvek és én blogon, Amilgade értékelése keltette fel érdeklődésemet a könyv iránt.
A történet nagyon jól indult, Scully javítgatja az Írországban, felesége hirtelen felindulásából megvásárolt házikót. A férj Írországban marad, sanyarú körülmények között, hogy felújítsa a kis házat, mire a felesége, Jennifer és a kislánya, Billie visszatér Ausztráliából, ahová azért utaztak vissza, hogy eladják a házukat és elintézzék a dolgaikat.
Tetszett, ahogyan Scully hozzálátott a házhoz, megfeszített erővel próbálta rendbehozni, miközben megismertük gondolataiból a feleségét és kislányát, és azt a hatalmas várakozást, ami feszítette belülről, hogy viszontláthassa őket. Mindeközben volt benne némi bizonytalanság a döntésüket illetően, de ahol a családja van, ott a helye neki is. Jó volt nézni, ahogyan barátságot köt Postás Pete-tel, aki segít neki a fizikai munkálatokban, és aki meghallgatja. Elérkezett a várva várt nap, és innen elkezdődött az őrület. Billie,  a kislánya egyedül szállt ki a repülőből, egy légiutaskísérő társaságában és napokig nem szólalt meg. Érezhető, hogy valami hatalmas sokkhatás érte, de mi sem tudjuk meg mi az, és az apja sem. Aki viszont őrült kutatásba kezd a felesége után. 
Azt hittem, hogy egy thrillert olvasok majd, egy nyomozást az eltűnt feleség után. Ami egyrészt az is volt, de ettől sokkal több is. Részese lettem Scully és Billie őrült utazásának, ahogyan végigjárják azokat a helyszíneket, ahol hármasban huzamosabb időket töltöttek el. Közben megismertem Jennifert, Scully feleségét és egyáltalán nem volt szimpatikus számomra. Melyik anya lenne az, ha  egyik percről a másikra elhagyja gyermekét, nem gondolva arra, hogy ezzel milyen fájdalmat és törést okoz az életében. Egyáltalán nem tudtam megérteni. Scully azonban őrült hajszába kezd a felesége után, újrajárva életük közös helyszíneit, miközben néha más perspektívából sikerül szemlélnie Jennifert és néha kezd világosan látni. 
De mintha nem akarná ezeket a felszínre bukó igazságokat elfogadni, megy tovább, keresi a nőt.  A hajsza az őrületbe tart, a saját őrületébe. Nem lát már maga körül semmit, nem látja, hogy mibe rántja Billie-t, csak azért, hogy megtalálják az anyját. Aki, mintha szórakozna velük...
Nem kapunk lezárást a történet végén, csak remélhetjük, hogy a sok szörnyűség után, ami az utazás közben történt velük, sikerül megküzdeniük a saját szellemeikkel, és nem sérültek meg örökre. 
A könyv végig nagyon feszült, baljós hangulatú, megrázó, néha már fájt a cselekmények szörnyűsége, és jól megráztam volna Scullyt az apát, hogy adja már fel ezt az őrült utazást és örüljön annak, aki megmaradt neki, de annyira elkapta az események kilátástalansága és kegyetlensége, hogy már-már nem lehet rajta segíteni. Billie-nek, a kislányának még talán sikerül...  Billie-n pedig egyetlen ember segíthet, az apja Scully. A könyv végére csak a zavarodottság, értetlenség és a remény maradt.

8/10

Bea

4 megjegyzés:

  1. :-) Úgy látom azért valamennyire tetszett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem teljesen tetszett, nemcsak valamennyire, szerettem olvasni, csak eléggé befolyásol a pontozásnál az események alakulása... De most pl. úgy érzem, hogy 10pontos is volt ez a könyv. Mindenképpen köszönöm, hogy felfigyelhettem rá nálad! :)

      Törlés
  2. Na igen az események. Scullyt néha jól felpofoztam volna, miközben fájt a szívem érte. Olyan kevés a mélyen érző férfi, ezért nem tudtam megérteni a nőt.
    Viszont egy idő után az is fárasztó lehet egy kapcsolatban, ha annyira megjuhászkodik valaki, ha ennyire lehet uralkodni rajta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is dühöngtem rá időnként, pofon ugyanúgy nálam is felmerült :), hogy jöjjön már meg az esze, ne hordozza azt a gyereket végig a világon, hanem inkább foglalkozzon vele. A feleséget nem értettem. Leginkább azt nem, hogy miért így kellett ezt intézni. Mert az még rendben van, ha a férjét már nem szereti, de a gyermekét...!?

      Törlés