Boldog karácsonyt! - Egy kis személyes: Karácsonyi kalandok, a kutyás élet örömei...

Először is szeretnénk minden kedves olvasónknak boldog karácsonyt kívánni.

Karácsonyi ajándékként pedig arra gondoltunk, hogy ezen a napon egy személyesebb bejegyzéssel jelentkezünk. 

Karácsonyi kalandok kutyákkal, odaégett húsokkal, és persze egy jó adag nevetéssel

December 23. - A főzés és sütés napja

Bizony egy kicsit még most is rosszul érzem magam, ha visszagondolok a tegnapi nagy zabálásra. Mert természetesen minden elkészült kaját és sütit meg kellett kóstolni. Többek között ezért is nem szeretek főzni, mert így számomra elveszlik az evés öröme. Hát ez most nagyon furán hangzott, persze segítek én Anyának szívesen, ha szüksége van rám (most volt), de nálunk itthon inkább Anya, Apa és a tesóm Bence a nagy szakács. Én meg tökéletesen megelégszem a tiszteletbeli evő szerepével.

Most eszembe is jutott a Nagyim egyik (puszi Mama, remélem jót mosolyogsz) "Csak úgy érzéssel főzőtanfolyama", mert ugye rajta kívül már mindeki elfogadta, hogy ha lehet, akkor kerülöm a konyhát, de ő nem adja fel. :) Tehát nekiálltunk ketten töltött káposztát készíteni, amit ő csinál a legfinomabban (bocsi, Anya). Az előkészítő folyamatokkal nem is volt gond, a problémák az ízesítés során kerültek elő, mikor is Mama elkezdte a töltelékbe beleszórni a piros paprikát. Én meg ugye feltettem azt a teljesen logikus kérdést (ha már főzőtanfolyamot tartottunk), hogy ebből mennyit kell beletenni. Mire azt a nem teljesen logikus választ kaptam, hogy "hát csak úgy érzéssel". Mivel még nem igazán készítettem magamban ilyet, ezt "az úgy érzéssel" mértékegységet sem igazán ismertem. De azért élveztem ám a tanfolyamot, főleg, mikor megettük a töltött káposztát. :)

Akkor ezután a kis kítérő után, ezeket készítettük tegnap a konyhában:

- Mandulás süti: a receptet innen vettük. A tésztával teljesen meg vagyunk elégedve. Végülis a krémmel is, de lehet legközelebb majd kipróbálunk egy pudingos változatot is. Ez a süti úgy került fel a karácsonyi sütilistára, hogy pár hete megtaláltam a mandula formákat, és kedvet kaptam a sütihez, így Anyával most megcsináltuk. Hát, nem a leggyorsabban elkészíthető sütemény, az egyszer biztos (nem tudom, mikor fogjuk legközelebb rászánni magunkat, hogy elkészítsük...). Persze nem is ment minden simán, mert miután a mandula formákat telenyomkodtuk, befogtuk Dédnagymamám régi süti formáit is. Látszott rajtuk már az idő, de úgy gondoltuk, ha kikenjük őket margarinnal, akkor nem lehet gond. Természetesen nem így lett, az első tepsiben szerencsékre még csak két régi forma volt, és hamar rájöttünk, hogy hiába a margarin, a tészta nem jön ki belőle (az új formákat be sem kellett margarinozni, nagyon könnyen kijött belőle a tészta), igen ám de már öt perce bent volt a sütőben egy tepsi, tele régi formákkal, gond egy szál se, gyorsan kikaptuk a sütőből, kikanalaztuk a tésztát a mintából, és kezdtük elölről. A végén azért már iszonyatosan untuk... :)

- Majonézes saláták: a krumpli és kukorica saláta majonézes alapját én készítettem el, és Anya szerint olyan finomat csináltam, hogy ez majd máskor is az én feladatom lesz. Ezzel szembem folyamatosan mondogatta, hogy még egy kicsit ezt, meg azt tegyek bele. Ennek sajnos nem tudom linkelni a receptjét, mert ezeket mindig "csak úgy érzéssel csináljuk" :). 

- Ezenkívül csináltunk még egy tálca barackos-túros sütit is, ma meg mézest, és húsféléket készítünk majd.

A nap legromantikusabb pontja pedig a brassói odaégetése volt. Ami ráadásul állítólag az én hibámból következett be, mert megszöktem egy kicsit a konyhából, egyedül hagytam Anyát, ezért odaégett a hús (logikus nem?). Mikor Anya mérgesen levette az edényről a fedőt, és elég szomorúan és fáradtan szemlélte a majdnem feketére égett húst, Apa kijelentette, hogy majd ő megeszi, mert ő pont így szereti (én inkább nem mondtam semmit, mert tényleg jó feketének nézett ki). De aztán az az ötlete támadt, hogy egy csipesszel szedjük ki az égettebb darabokat, na itt már Anyával együtt nevetni kezdtem, az előbbi "ő pont így szereti" kijelentésén is.

A hús végül rosszabbul nézett ki, mint amilyen az íze volt, egy kicsit ropogósabb lett, de nagy baja nem volt. :)

Karácsonyi kutyakalandok

Van kereken egy féltucat kutyánk (Maja, Mangó, Luna, Szaffi, Snickers, Sunny). Vannak bosszús és persze örömteli kutyás kalandjaink is. 

No most lássunk két bosszús de végül is, emlékezetes és vicces kutyás karácsonyi kalandot.

Mangó pici korában

Mangó és a mogyoró-mikulás esete

Anya és Titi egész délelőtt egy Pinteresten talált ötleten dolgoztak. Földi mogyoróra festettek ecsettel apró kis mikulásokat. Tényleg nagyon sokat szöszöltek vele, miközben Mangó a mini jack russel terrier a lábuk körül mászkált. A mikulások elkészültével felálltak a konyhaasztaltól és bementek a szobába, de ekkor valami rágicsálást hallottak a konyhából, mire kiértek már csak egy festett mogyoró mikulás maradt életben. Mangó másodpercek töredéke alatt kivégzett három, egész délelőtt készített mikulást, héjastól és festékestől. Az mikulások elvesztésének feldolgozása után, azonkívül, hogy nagyon mérgesek voltak Mangóra, egy kicsit aggódtak amiatt is, nehogy valami baja legyen a festéktől, de hála istennek meg se kottyant neki. A túlélő mogyoró mikulás pedig azóta is ott árválkodik magában...

Szaffi

Szaffi és a karácsonyfa (vagy inkább az azon lévő díszek) esete

Szaffi egy édes spánielpofiba bújt, vérbeli bajkeverő eb. Előszerettel rágcsálja meg az asztalon hagyott rágógumit (szigorúan papírostól az egész csomagot), vagy az íróasztal fiókban talált tubusos ajakbalzsamot, de persze a tubusos kézkrémet sem veti meg. Történt egyszer, hogy egy szilveszter estén Szaffinak egyedül kellett otthon maradnia, természetesen a tágas boxába bezárva. És hát lehet, hogy mi naív gazdik azt gondoltuk, hogy a boxba zártság a számára akadály, ő teljesen másképp vélekedett erről. Se perc alatt felfeszítette a box ajtaját, és a nappaliban elhelyezett karácsonyfa felé vette az irányt. Útközben persze megállt még egy asztal alatti szemetesnél, hogy kihalássza belőle kedvenc csemegéjét a használt papírzsebkendőt (mert azt nagyon szereti ám jól megcsócsálni). A kisméretű karácsonyfa egy kis székre volt felállítva, és tele volt aggatva, gyönyörű, csillogó gömbdíszekkel. A labdamániás Szaffi szemében egy percre megcsillant a vágy utánuk, de aztán észrevette az ehető csokidíszeket, amikből úgyis mindenki falatozott egész héten, úgy gondolta, neki is jár belőle pár falat. Szép lassan felrakta a két mellső lábát a székre és munkához látott...

A gazdik (azaz mi) hazaérve egy izgatott spániel lányt találtak a nappaliba lépve, aki rendkívüli leleményeséggel kiszökött a boxából. De aztán a kirámolt szemetest és karácsonyfát szemügyre véve, rájöttek, hogy Szaffi, ha nem is túl hasznosan, de elfoglalta magát, míg rájuk várakozott. A karácsonyfán ott lógtak a csoki díszek papírjai, de csoki már nem volt bennük, meglehetősen magas helyeken lévő papírokból is hiányoztak a csokik, és így jobban belegondolva, nagy szerencse volt, hogy a fa egyáltalán állva maradt...vagy szerencse, vagy Szaffi egy kicsit mégis odafigyelt, hogy azért olyan nagy rendetlenséget ne csináljon. 

Reméljük, hogy az idén eseménytelenebb, nyugodt karácsonyunk és szilveszterünk lesz. :) Nektek is hasonlókat kívánunk! Pihenjetek sokat, de ne felejtsetek el közben olvasni! :)

Zsófi - Bea