oldalak

2015. szeptember 9., szerda

Charles Belfoure: A párizsi építész

A tehetséges építész, Lucien Bernard a német megszállás alatt álló Párizsban 1942-ben olyan megbízást kap, amely nagyon sok pénzt hozhat neki, de az életébe is kerülhet. Titkos búvóhelyet kell terveznie egy vagyonos zsidónak úgy, hogy azt még a legelszántabb német katonák se találják meg. Luciennek szüksége van a pénzre, és a lehetőségnek sem tud ellenállni, hogy túljárjon a nácik eszén, akik elfoglalták szeretett városát, ezért úgy dönt elvállalja a feladatot.

Elég sokáig nem volt nekem szimpatikus Lucien, a párizsi építész. Felesége mellett szeretője van, szinte közömbösen viselkedik, amikor egy zsidót a nyílt utcán lelőnek mellette, és elsősorban a pénzért vállalja el a fülszövegben említett megbízatást, másodsorban pedig a kihívásért, amit építészetileg jelent számára, és véletlenül sem a zsidók iránti együttérzésből vagy emberségből. 

Aztán szépen lassan megismertem az életét, az építészet és művészet iránti rajongását, vívódását a megbízatásait és egy új barátságát illetően, kapcsolatát a feleségével és a szeretőjével. A rejtekhelyek építése folyamán Lucien hatalmas változáson esett át.  Már nem az ellenszenves építész volt, hanem egy "igaz ember" lett belőle. Annak ellenére is, hogy nemcsak rejtekhelyeket épített, hanem a németeknek is dolgozott.

A Gestapo állandó jelenléte és ténykedése miatt elég feszült volt a történet, szörnyű volt, amit a zsidókkal, és nem zsidó francia lakosokkal műveltek a fasiszták. Elszomorító volt, ahogyan egy rettegéssel teli német megszállás idején az emberek viselkednek, mit tesznek és mit nem tesznek, hogy mentsék a saját életüket, vagy éppen hogyan viselkednek a bátor emberek, akik csupán emberségből mentenek meg, bújtatnak el zsidókat.


A történet végére megkedveltem Lucient, és izgultam az életéért. Azt is meg kell említenem, hogy el tudom képzelni, hogy nem minden német katona értett egyett a nácik zsidógyűlöletével és üldözésével, aki elolvassa ezt a könyvet megérti, miért mondom ezt.

9/10

Bea

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése