oldalak

2015. augusztus 6., csütörtök

David Almond: Csókás nyár

Pedig ez is csak úgy indult, mint bármelyik észak-angliai nyár. Az idő csodaszép. A tizennégy éves Liam számára most kezdődik a szünet. De azon a napon, amikor barátjával Max-szel követni kezd egy hangosan csattogó csókát, a fiú élete visszafordíthatatlanul megváltozik...
Egy elhagyatott épület előtt egy gondosan takaróba bugyolált kisbaba fekszik. Az anyja elhagyta... És ezzel kezdetét veszi a csókás nyár.

Gyermekkönyvtárból kölcsönzött ifjúsági regény. Amikor megtaláltam arra gondoltam, hogy akár még jó is lehet. A címe és a fülszöveg alapján azt gondoltam, hogy egy könnyed, nyári ifjúsági regény, némi krimis szállal átszőve, a talált kisbaba miatt. Ez a regény azonban ettől sokkal több volt. 
Szinte álomszerűen történnek benne az események, sok konkrét dolgot nem tudunk meg belőle. Amit viszont igen, az éppen elég, hogy átvegyük a hangulatát, valami nyomasztó nyugtalanságot, olyasféle érzést, amit a 14 éves Liam érezhet a gyereklét és  felnőtté válás  határán, híres író apja és művészlelkű édesanyja mellett. A bizonytalanságot, a nagy szabadságot, ami annyira nagy, hogy lehet sok is egy 14 éves, helyét kereső fiúnak.

A csókák, a repülők, Liam barátja Max, a kisbaba, másik gyerekkori barátjuk Nattras végigkísérik Liamot ebben kissé   szürrealisztikus történetben, és egy kés, a Halálhozó is fontos szerepet kap. Új barátai pedig, akikkel sorsszerű a találkozásuk,  megmutatják a nyugalmas, biztonságos életet élő Liamnak az élet kemény valóságát, borzalmait. Nem mindig választhajta meg az ember, hogyan éli az életét. De ha jó élete van, akkor nem is tudja sokszor, hogy az milyen jó. Liam ezen a nyáron sokat tanult az életről és soha nem fogja elfelejteni...
Jó volt olvasni a könyvet, pedig eleinte nem tudtam miről is szól, melyik szálon halad majd a történet, de aztán rájöttem, hogy nem ez a lényeg, hanem Liam, és amikor ezt megértettem, akkor már nem vártam semmit, hanem követtem őt, a gondolatait, a mindennapjait, az érzéseit és néha olyan volt, mint egy rossz álom, de bíztam benne, hogy semmi rossz nem történik. 


A regény első bekezdése:  
„A történet a késsel kezdődik, és azzal is ér véget. A kertben akadtam rá. Max Woodsszal lógunk, kincset ásunk, mint kölyökkorunkban. Most sem találunk mást, csak köveket, gyökereket, földet meg gilisztát. Aztán egyszer csak ott van, a felszín alatt, egy fanyelű, bőrtokos kés. Én fordítom ki a földből. Hajlított pengéje fakó, a nyele mocskos, a tokja fekete és merev, kicsit már rothadásnak indult.”

9/10

Bea

És egy dal a 60-as évekből:
(Majd egyszer talán eláruljuk, hogy miért szívügyünk a 60-as évek zenéje:))

"Tartom egy kicsit Alisont. Mindenki a "Blowing in the Wind"-et énekli, "Fújja már a szél", a kicsi a ritmusra mozog a karomban."

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jól hangzik! Fel is kerül az olvasnám-listára. *.*
    Szeretem David Almond stílusát, bár csupán a "Skellig"-et olvastam tőle eddig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem neked is tetszeni fog:) A Skelliget nem olvastam még, kívánságlistámra tettem :-). Az Agyag-ot olvastam legelőször tőle, de az nem igazán tetszett.

      Törlés