oldalak

2015. július 25., szombat

Sophie Hannah: A monogramos gyilkosságok

1929. február 7-én három holttestet találnak a Bloxham Szálló három emeletén. Két nő és egy férfi vesztette életét a luxushotelben, és mindhármuk szájában monogramos mandzsettagomb lapul. A Scotland Yard ifjú felügyelője, Edward Catchpool kapja meg az ügyet, amely korántsem ígérkezik könnyűnek. Nagy szerencséjére a szomszédjába költözött egy nagy bajszú, köpcös kis belga. Poirot szívesen segít az érthetetlen bűnügy felgöngyölítésében, amiben kulcsszerepet játszik egy cselédlány, egy lelkész özvegye és a negyedik mandzsettagomb.

A könyv olvasása közben David Suchet listája jutott eszembe, amit, mint az életrajzában olvashatjuk, akkor készített el, amikor Poirot szerepének a megformálására készült. Ahogy haladtam előre a könyvvel, arra gondoltam, hogy majd én is készítek egy hasonló listát, hát íme:

- Poirot sosem javasolná senkinek sem azt, hogy a szürke agysejtek megtornáztatása céljából buszozgassanak egy kicsit.
- Nem róná egész éjszaka London utcáit egy ismeretlen, rémült nő után kajtatva.
- Poirot legtöbbször nem kávét iszik, hanem forró csokit. Gyógynövény teát is szokott inni.
- Poirot nem arrogáns, és nem fintorodna el, ha egy egyszerű származású vagy koszfoltos ruhát viselő emberrel találkozik.
-. Poirot  nem viselkedik sürgetően, lekezelően vagy akár megrovóan egy szemtanúval sem, sőt kiváló érzéke van ahhoz, hogy egy kis hízelgéssel, pár jó szóval bármilyen zárkózott személytől információhoz jusson.
- Poirot nem hörpint fel csak egy húzásra egy csésze kávét, és nem csókolgatja szobalányok kezét.
- Poirot nem mondaná senkinek sem azt, hogy akkora az agya, mint egy gombostűpárna (Hastingnek sem mondott ilyet sose).

Nem tagadom, egy kicsit rossz érzéssel fogadtam a hírt annak idején, hogy új Poirot regény fog születni, egyszerűen úgy gondoltam Sophie Hannah nem lesz képes arra, hogy Agatha Christiehez méltó történetet írjon. És kijelenthetem, a megérzésem sajnos igaznak bizonyult.
Agatha Christievel való kapcsolatom már nagyon régre nyúlik vissza, úgy emlékszem ötödikes koromban került kezembe az első könyv tőle, ami a Tíz kicsi néger volt. Úgyhogy mondhatjuk azt, hogy ez volt az első krimi, és a  tinisorozatok után az első "igazi" könyv is amit elolvastam. (Hát nem mondom ez jó magasra tette a lécet későbbi olvasmányaim során :)) Utána amennyi könyvét csak tudtam beszereztem, kihoztam a könyvtárból, még a Nagymamám polcait is átkutattam Anya régi köteteiért.
Elolvastam az összes magyarul megjelent könyvét, a krimiktől kezdve életrajzi ihletésű regényekig (és természetesen az életrajzát is, ja és imádom a könyveiből készült sorozatokat is). Egyszóval Agatha Christie nagyon közel áll a szívemhez, ő volt az első kedvenc íróm.


És visszatérve a Monogramos gyilkosságokra, kijelenthetem, hogy ezzel a könyvvel ő maga sem lenne elégedett.
Az első dolog ami nagyon furcsa volt nekem a könyvben, az az, hogy ugye Catchpool elbeszélésében olvashattuk a történetet, így az ő fejezetei E/1. személyben íródtak, míg a csak Poirotról  szóló fejezeteket is (elméletileg) ő meséli el, ám ezek a részek már E/3. személyben íródtak.
Hát ez a forma már alapból nem vall Agatha Christie-re. Ha egy Poirot történetet Hastings szemszögéből olvashatunk, akkor az olyan, mintha végig Hastings háta mögött leskelődve szemlélnénk az eseményeket, és nincsenek külön olyan fejezetek, amiben csak Poirot szemszögéből nézzük a dolgokat.
A másik legnagyobb problémám Poirot-val volt, ugyanis ez nem az a Poirot volt, akit korábbról ismertem. Ez egy arrogáns, tudálékoskodó, egyáltalán nem kedves, unszimpatikus  alak volt. Christie annyi apró tulajdonsággal ruházta fel Poirot-t, annyi mindent megtudtunk már róla, nem értem Sophie Hannah miért gondolta, hogy neki egy új személyiséget kell teremtenie.
Az is az elsők között jutott eszembe, amikor a kezembe fogtam a könyvet, hogy ez bizony sokkal hosszabb, mint úgy általában az Agatha Christie könyvek. Az olvasás során a következő történt: az első 180 oldalig alig történt valami (más esetben itt már a körmöm rágtam volna az izgalmas végkifejletre várva), aztán itt egyszer csak egy személy elmesélte nekünk az egész könyv alaptörténetét.
Ami egy igazi Agatha Christie regényben történt volna: nagyon sok szemtanú vallomását hallhattuk volna, mindenki egy kicsit másképp látta volna a dolgokat, mást gondolt, és mondott volna el Poirot-nak, aki majd ezután szépen összeillesztgette volna a kirakós darabkáit. Hát ebben a könyvben nem nagyon volt semmiféle kirakós   :(.
Hogy Poirot új társáról Catchpool-ról is ejtsünk pár sort, ő sem érhetett a nyomába Hastingsnek, vagy Japp felügyelőnek. Igazából személyisége sem nagyon volt szegénynek, nem tudtunk meg róla sok mindent (csak azt, hogy irtózik a holttestektől, és ez az írtózata a gyerekkorából ered, azt viszont nem tudom, hogy ez miben járult hozzá a történet előremeneteléhez, valószínűleg csak pár plusz oldallal).
A furfangos történetszövésen kívül, még azt a tipikus angol hangolatot is imádtam az Agatha Christie könyvekben, a délutáni teázást, a nagy lakomákat,  a gyönyörű tájakat, a vonatutakat, estélyeket, az ízig-vérig angol, rendkívül eredeti személyiséggel rendelkező szereplőket. Ettől a könyvtől ezeket sem kaptam meg.
Az öt mondatonként Poirot szájába adott újabb és újabb francia szavak viszont már nagyon idegesítettek, sajnálom, hogy az írónőnek csak ennyi ragadt meg Poirot-ból.
A könyv vége pedig jó alaposan (erőltetve, csűrve-csavarva) el lett nyújtva.

Most veszem észre, hogy ez a bejegyzésem nagyon hosszúra sikeredett, úgyhogy ideje befejeznem (pedig még jó pár dolog eszembe jutott). De egyszerűen muszáj volt ezeket  kiírnom magamból.
Sophie Hannah pedig szégyellheti magát, hogy sok Agatha Christie rajongónak sikerült csalódást okoznia.

3/10

Zsófi

4 megjegyzés:

  1. Hát ezt sem fogom elolvasni...Pedig nagyon szeretem AC történeteit, és Poirot a kedvencem, de megint úgy tűnik, hogy felesleges bőrlehúzás a folytatás. Egyáltalán miért kellett folytatni? Szerintem bőven van elég eredeti Poirot-s eset.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Poirot annyira egyedi, különc, szeretnivaló figura, de ez a történet nem volt méltó hozzá.
      Én sem értem miért kellett folytatni, de valahol azt olvastam, hogy Sophie Hannah még újabb Poirot történet írását tervezi.... Jaj nekünk! :( :)

      Törlés
  2. Ez vicces, hogy altalaban en is viszonylag rovid konyvertekeleseket irok, de amikor errol a konyvrol irtam, nekem is rengeteg mondandom volt, hogy mi mi minden nem tetszett, es addig-addig irtam, amig egy nagyon hosszu bejegyzes nem szuletett belole. :) De utana mar orultem, hogy minden fontosat leirtam. Te most leirtad azt is, amit en nem, de teljesen egyetertek mindennel. :) Nekem is remlik egyebkent, hogy valahol olvastam, hogy lesz meg folytatas... hat kar erte, de akinek tetszik az csak olvassa nyugodtan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyorsan meg is kerestem, és elolvastam az értékelésedet. Hát igen, sok midenben egyetértettünk, sőt azt is elismerem, hogy a gyilkosságok tényleg érdekesek voltak. De az összkép borzalmas volt.

      Törlés