Rainbow Rowell: Eleanor és Park

„Eleanornak igaza volt: sosem nézett ki szépen. Művészien nézett ki, és a művészetnek nem muszáj szépnek lennie; azt kell elérnie, hogy érezz valamit.”

Egyes könyvekről már az elolvasásuk előtt, a borító és a fülszöveg alapján megvan a véleményem. Fogalmam sincs, honnan ered nálam ez az előítéletes szemlélet a könyvekkel kapcsolatban (most Anya biztos azt mondaná, hogy neki egyértelmű honnan ered, mégpedig abból a rossz tulajdonságomból, hogy szeretek mindig mindent mindenkinél jobban tudni :))

Az Eleanor és Park is tipikusan az a könyv lett volna, amit Anya kihoz a gyerekkönyvtárból, és miután elolvassa nekem is ajánlja elolvasásra, aztán én vállhúzogatva azt mondom, hogy most van mit olvasnom, meg hogy én most nem akarok ilyen könyvet olvasni, erre ő azt mondja, hogy nem is tudom, hogy milyen ez a könyv, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy még nem is olvastam. Erre én elolvasom az Eleanor és Parkot, egyrészt azért, hogy Anya ne sértődjön meg, másrészt azért, hogy azt tudjam mondani neki, hogy látod nekem ez nem tetszett annyira, de gondoltam is, hogy ilyen lesz. Aztán miután elolvastam volna, kulloghattam volna Anya után, hogy ááááá ez egy annyira jó könyv volt, ő meg mondhatta volna, hogy na látod én megmondtam.

De a Mini-Könyvklubnak hála nem ez történt. Így én olvashattam el először, igaz, hogy a hülye előítéleteimmel álltam neki, de ezek úgy kb. a könyv harmadik fejezetéig tartottak ki, eddig tartott rájönnöm, hogy ez  nem egy olyan könyv lesz, mint amire gondoltam, a következő három fejezet után pedig már le se tudtam tenni, a könyv olvasása során volt ahol nevettem, és volt olyan is bizony, hogy elszorult a torkom. Egyszóval nagyon tetszett, minden nagyon a helyén volt ebben a könyvben. 

A könyv történetéről nem akarok olyan sokat írni, két fiatal akik szerelmesek lesznek, de úgy igazán. Engem a két főszereplő személyisége teljesen elvarázsolt, elképesztően eredeti, és valódi karakterek voltak.

Szerettem Eleanort, a vörös haját, a furcsa ruháit, és csodáltam az erejét és kitartását, amivel a mindennapok elé állt. Igazán megérdemelte Parkot.

Park pedig egy igazán jó ember volt, és igazán megérdemelte Eleanort. :) 

Nagyon megkedveltem még Park családját, és Eleanor barátnőit, DeNicet és Beebit is. 

Ez a könyv nem csak két fiatal szerelmének a története volt, hanem maga az élet, a maga teljes, nem mindig rózsaszín valójában.

A könyv végéről én csak annyit mondanék, hogy én bizakodom. :) (és nem is illett volna a könyvhöz egyértelmű befejezés, hiszen az élet sem mindig egyértelmű. :))

Ui.: nagyon, nagyon köszönöm a könyvklub-tagoknak, hogy ez lett az egyik kiválasztott könyv. :)

Ja, és eszméletlen sok zenés idézet volt a könyvben, nagyon örültem neki, hogy Eleanor is úgy imádja a Beatles-t, mint én. Be is linkeltem ide a Rocky Racoon-t, amit a zuhany alatt énekelt.

10/10

Zsófi